IRIX – évtizedek óta természetesen az égés ellen! (x)

Az IRIX azonnali hűsítő hatása rögtön megkönnyebbülést ad a bőrnek, a bőrfelületre permetezve védőréteget képez, elősegíti az égett bőr gyógyulását, megakadályozza a felület felhólyagosodását

Tudta, hogy az IRIX igazi Hungarikum?

Feltalálója Széles Lajos 1898-ban Nakon, egy Dombóvár közeli községben született. 1929-ben a nagy gazdasági világválság hatására kivándorolt Dél-Amerikába – Uruguayba – ahol gyógynövényekből krémeket és parfümöket készített. Az égési sebek gyógyítására alkalmas gyógymódokat kereste. Kidolgozott egy növényi hatóanyag tartalmú folyadékot, amelyet orvosi ellenőrzés mellett és dokumentáltan hosszú éveken keresztül sikeresen alkalmazott súlyos égési sérült embereken. Ez volt a Naksol amely alapján később elkészült a higított rózsakivonatot tartalmazó kozmetikai készítmény az IRIX is.

Rózsa, a gyógyító virág

Ma Bulgáriában, Ukrajnában, Moldáviában, Törökországban, Franciaországban és Marokkóban és Nakon! is termesztenek olajrózsákat. A szirmokat hajnalban kezdik szüretelni, mert délelőtt már csökken az olajtartalmuk. Egy hektárról egy-másfél millió virágot szednek le, ez 1500-3000 kg szirmot jelent.

rozsa

A szirmokból lepárlással nyerik a rózsa illóolajat. A rózsafajok közül a Centifolia, a Gallica és a Damaszkuszi tartalmazza a legtöbb illóolajat.  Egy liter tiszta rózsaolaj előállításához körülbelül 5000 kg szirom szükséges, ezért a rózsa illóolaj igen drága.

Hogyan hat?

A rózsaesszencia öregedés gátló, erősíti a sejtfalakat, csökkenti a stressz és az irritáció hatásait. A leforrázott rózsalevél nyugtató, tonizáló és antiszeptikus hatású, borogatásként is alkalmazható. A rózsavíz kiváló bőrtisztító, hűsítően hat az arcra. Megnyugtatja a fáradt, irritált szemet.

A rózsakivonatot tartalmazó IRIX a bőrfelület védelmére és ápolására alkalmas hűsítő hatású kozmetikai készítmény. Azonnal hűsít, ezáltal a fájdalom is enyhül. Pár órán belül a kialakult bőrpír csökken.

IRIX – nem csak napégésre!

Gyors segítség otthon

Szinte nincs olyan ember, akit még nem ért otthonában kisebb háztartási égési sérülés. Megfogjuk a forró lábost, túl közel megyünk a sütőhöz, nekidőlünk a forró kandallónak, kifröccsen a forró víz, vagy hozzáérünk a forró vasalóhoz…. Az IRIX azonnali hűsítő hatása rögtön megkönnyebbülést ad a bőrnek, sérült bőrfelületre permetezve védőréteget képez, ezáltal elősegíti az égett bőr gyógyulását, megakadályozza az égett felület felhólyagosodását

Rovarcsípésre

Ha rovar (szúnyog, pók) csípett meg bennünket, fújjunk rá IRIX spray-t! Csökken, elmúlik a viszketés, így nem fogjuk vakargatni és elkerülhetjük a csípés elfertőződését.

otthon11

Horzsolásra

Sportolás vagy kirándulás közben mi magunk vagy családtagjaink is sokszor szenvedhetnek el horzsolásos sérüléseket a különböző testtájakon. Ezek a sérülések általában 3-6 nap alatt szépen begyógyulnak. Ilyen esetben is fontos, hogy letisztítsuk a szennyeződéseket a bőrről, eltávolítsuk az esetleges apróbb kavicsokat, talajmaradványokat. Az IRIX ez esetben is segíti a bőr mielőbbi helyreállítását, vékony filmréteget képezve a bőr felületén.

Szolárium után

A szolárium, ugyanúgy, mint a napégés a leggyakoribb égési sérülés, és noha felületes, rendkívül fájdalmas. Az IRIX azonnal hűsíti a leégett, kipirosodott felületet, bőrnyugtató hatása jól esik a bőrnek.

Irix_200x100cm_ponyva

Forrás: