Dadogunk az alkoholtól?

Kutatók összefüggést találtak a gyakori alkoholfogyasztás és a verbális deklaratív memória romlása között.

A megfigyeléseket az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című folyóiratban teszik közzé. „Az észak-európai országokban nagy hagyománya van az időnkénti ivászatnak, lerészegedésnek” – magyarázta María Parada, a spanyolországi Universidade de Santiago de Compostela kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

„Ugyanakkor a mediterrán országokban inkább az volt eddig jellemző, hogy rendszeresebben isznak, de kisebb mennyiséget. Az utóbbi időben azonban az figyelhető meg, hogy Európa szerte terjed a fiatalok között a jelentős mennyiségű alkohol fogyasztása, ezért vált szükségessé egy ilyen jellegű tanulmány elkészítése.”

alkohol4804

„Véleményem szerint nagyon fontos megvizsgálni az alkohol hatását a hippokampuszra, mivel az agynak ezen része a legérzékenyebb az alkoholra, ugyanakkor ennek van a legfontosabb szerepe a tanulásban és emlékezésben” – fejtette ki Marina Rodríguez Álvarez, az Universidade de Santiago de Compostela kutatója.

Parada és munkatársai 122 18 és 20 év közötti spanyol egyetemistát vizsgáltak meg. Alkoholfogyasztási szokásaik mellett különféle neuropszichológia teszteket tölttettek ki velük, továbbá vizsgálták verbális képességeiket és emlékezőképességüket is. Az eredmények egyértelműen kimutatták, hogy minél több alkoholt fogyaszt valaki, annál rosszabban teljesített a teszteken. A vizsgálatokat követően mind Parada, mind Álvarez hangsúlyozta a megelőző, felvilágosító programok fontosságát mind a fiatalok, mind szüleik körében.

Forrás: