A nyitott gerinc gyógyítása

A nyitott gerinc műtéti helyreállítása a méhen belül elvégezve a leghatékonyabb.

A nyitott gerinc (spina bifida) műtéti helyreállítása a méhen belül elvégezve a leghatékonyabb – derült ki egy nyolc évig tartó amerikai tanulmányból, melynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra. A New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint a módszer olyan sikeresen javította a babák egészségét és mozgáskészségét, hogy a klinikai kipróbálást korábban leállították, és összegezték eredményeit.

A nyitott gerinc a központi idegrendszer fejlődési rendellenessége. A magzati fejlődés során a huszonnyolcadik nap környékén az idegrendszert magába foglaló velőcső normális esetben összezáródik. Ha ez mégsem történik meg, akkor idegcsőzáródási hiba alakul ki, ennek leggyakoribb formája a spina bifida. A nyitott gerinc szülés előtti, prenatális műtétjét a huszonhatodik terhességi hétig végezhetik el az orvosok. Ennek során a császármetszéshez hasonló sebészi beavatkozással nyitják meg a méhet, és így operálják meg a magzatot.

shutterstock_65150821

A műtét közben az anya és a magzat is altatásban van, utóbbi pedig még izomlazítót is kap – mondta el Scott Adzick, a philadelphiai Gyerekkórház vezető gyermeksebésze. A műtött gyerekek állapotát egyéves, majd két és fél éves korukban ellenőrizték. A méhen belül műtött csecsemők közül tizenkét hónapos korban mintegy negyven százaléknak volt szüksége söntre az agyvíz felhalmozódásának megelőzésére, míg a születés után műtött tizenkét hónapos csecsemők nyolcvankét százalékánál volt erre szükség.

A harminc hónapos korban elvégzett vizsgálatok is azt mutatták, hogy a méhen belül műtött gyerekek mentális képességei és mozgása is sokkal jobb, mint a születés után műtötteké. A randomizált klinikai próbába a tervek szerint kétszáz várandós nőt vontak volna be, ám sikeressége miatt 183 résztvevőnél lezárták a tesztet. A méhen belül műtött magzatok közül kettő halt meg, és a születés után műtétre váró gyerekek csoportjában is két gyerek meghalt, haláluk az orvosok szerint összefüggésben volt fejlődési rendellenességükkel.

Forrás: