Milyen a nárcisztikus személyiség?

A nárcisztikus személyiség gondolatai szokatlanul sokat forognak önmaga körül.

Nárcisz a görög mitológia szerencsétlen ifja, akit Artemisz istennő olyan szerelemre gerjeszt, melyben vágyának szomja nem csillapítható: önmaga vízben tükröződő képét kell szeretnie. Nárcisz végül tőrt döf szívébe. A boldogtalanságra ítélt, magányos figura aztán számtalanszor fölbukkan a művészeti alkotásokban. Bergman Personája az a mű, amelyben több szerző a nárcisztikus személyiség legárnyaltabb rajzát fedezi föl.

A nárcizmus pszichológiai fogalma a XIX. század végén született, azon perverziók klinikai leírására, mikor az egyén saját testével, mint szexuális tárggyal foglalatoskodik. Ez az értelmezés hamar kikopott a köztudatból, Freud és az analitikus mozgalom révén a nárcizmus visszakerült a hétköznapi nyelvbe is, mint az önimádat, az eltúlzott önértékelés szinonimája.

A nárcisztikus személyiség gondolatai szokatlanul sokat forognak önmaga körül. Grandiózus önbecsülése egyszerre önfenntartó és törékeny, és bár törekszik a másoktól való függetlenségre, csodálat iránti igénye kiszolgáltatottá teheti. Ha önérzetét nem képes hódolattal, különleges előnyök kiélvezésével, nagyszabású önképének megfelelő ingerekkel táplálni, unottá, nyugtalanná válik, esetleg dühvel, a szégyen és megalázottság érzésével reagál, amit olykor hűvös közöny mögé bújtat.

Sokszor menti meg a letörtségtől és a tartós depressziótól, szorongástól, hogy nárcisztikus fantáziálásba húzódik vissza. Irigységre és bosszúra hajlamos. Idealizálja azt, akitől sokat vár, míg a számára kevésbé fontos személyeket lenézi vagy megveti. Különleges bánásmódot követel, például, hogy nem kell ott sorban állnia, ahol a többieknek igen. Nincs valódi empátiája, a mások iránti érdeklődése csekély. Egy színpad közepén áll, egyedül, árnyalakok közt. Kapcsolatait kihasználja, esetlegesen megnyerő modora mögött hideg természet rejtőzik.

Érzelmei differenciálatlanok, szélsőségesek: fellángolnak, szertefoszlanak. Akit ma istenített, holnap talán lenézi. Társa gyakran dependens személyiség, aki hajlandó alárendelődni, és pszichológiai értelemben kiszolgálni őt. Lehet igen sikeres, de ha nincs valódi értékelhető tehetsége, inkább elidegenítő, bosszantó, komikus benyomást tesz. A nárcisztikus személyiségnek egyetlen természetes ellensége van. A valóság.

A kórosan nárcisztikus személy nem tudja, hogy nárcisztikus, leszámítva persze azokat, akik terápiájukban eljutottak ehhez az önismereti fordulathoz. Ritkán keres föl szakembert, mert aki tökéletes, azt szerelni sem kell. Gyakran vannak azonban rövid krízisállapotai, gyors visszabillenéséhez igényelhet krízisintervenciót. A betegek egy csoportjának a hosszú, támogató egyéni terápiát, míg a stabilabb én-szerkezetűeknek a módosított technikájú pszichoanalízist javasolják. A csoportterápiák relatíve kevéssé sikeresek, a nárcisztikus maga is eleve kissé nyűgösnek érzi, hogy a figyelmen osztoznia kell.

A nárcizmus mint jelenség, nemcsak az egyén, hanem a csoport szintjén is teret nyerhet. Közösségi lecsapódásai: a rasszizmus, a szexizmus, a nacionalizmus, de tágabban akár valamely vallási vagy politikai csoporthoz való sajátos odatartozás is.

Forrás: