Kiváltságosként nem bírom az unalmat! 2011-10-13 Kívül-belül Megosztás: Tweet A Michigani Egyetem kísérlete szerint kevésbé képesek elviselni az unalmas feladatokat, és jobban időpocsékolásnak érzik őket azok, akik azt gondolják, kiváltságos helyzetben vannak. Mindenkinek el kell végeznie nap mint nap unalmas tevékenységeket, ám azok, akik kiváltságosnak vélik magukat, sokkal inkább érzik az ilyesmit időpocsékolásnak – mondta el Ed O’Brien, az egyetem Pszichológia Tanszékének végzős hallgatója. A kiváltságosság érzése azt jelenti, hogy valaki úgy gondolja, bizonyos dolgok különösebb erőfeszítés nélkül is járnak neki. Ez nem feltétlenül tárgyak birtoklását jelenti. Inkább azt, hogy egyes diákok elvárnák, hogy akkor is ötöst kapjanak, ha nem is tanultak, vagy némelyik dolgozó szerint automatikusan jár neki pár plusz szabadnap. A kutatás szerint ezek az emberek érzik leginkább kárbaveszett időnek az olyan cselekvést, ami nem jár számukra haszonnal. A kísérletek során az énközpontúság és az idő érzékelése közti kapcsolatot vizsgálták. Három fordulót végeztek el, különböző alanyokkal: egy monoton játékot, egy online felmérést vagy egy szófelvillantós feladatot kellett végrehajtaniuk. Az első kísérlet során a résztvevők nagy kockákon található betűket kaptak, és az volt a feladatuk, hogy szóról-szóra másolják le őket. Utána egy hetes skálán kellett értékelniük, mennyire tetszett nekik a feladat. Az átlagpontszám 2,8 lett, vagyis a többség unalmasnak tartotta a játékot. Bár mindegyikük 10 percen belül végzett vele, a magukat kiváltságosnak érzők sokkal hosszabbnak érezték az eltelt időt. A második forduló résztvevőinek olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, mint hogy hányszor esznek egy nap, melyik egyetemi épületben tartózkodnak a legtöbbet, vagy hogy melyik a kedvenc napjuk a héten. Itt is úgy tapasztalták, hogy a kiváltságos csoport hosszabbnak érezte a kérdőív kitöltésének idejét, és sokkal inkább gondolta időpocsékolásnak is az egészet. „Ez megfelelt az előzetes várakozásainknak.” – mondta el O’Brien. A harmadik fordulóban két csoportra osztották az alanyokat. Egy részük előtt semleges szavakat villantottak fel a képernyőn, mint víz, valami, másik, kicsi. A másik csoport olyan énközpontú szavakat olvashatott, mint különleges, fontos, felsőbbrendű. A feladat végeztével a második csoport tagjai egy másodperccel rövidebb idő alatt hagyták el a szobát – talán, hogy behozzák az elszalasztott perceket -, és az is rövidebb időbe telt nekik, hogy átérjenek a folyosó másik végébe, ahol a kísérletvezető várt rájuk. A különbségek ellenére azonban mindegyik résztvevő úgy nyilatkozott, hogy igen unalmasnak találta a kísérletet. Forrás:
