Énerősítő feltöltődés – íme a titok

A környezetpszichológia az Amerikai Egyesült Államokban született meg a 60–70-es években, alapvetése pedig a következő: az ember, cselekvéseivel, kreativitásával, személyiségével csak az őt körülvevő épített, természeti vagy éppen virtuális környezettel együtt értelmezhető. Kórházakban figyeltek fel először arra, hogy a betegek viselkedését, állapotát nagymértékben befolyásolja, milyen környezetben vannak, például, hogy mennyit jelent egy ablak szép kilátással. A megállapítás átütő erővel söpört végig az országon, az ezzel foglalkozó kutatók azonnal vizsgálódni kezdtek börtönökben, iskolákban, egyetemi kollégiumokban. Magyarországon néhány évtized elteltével került fókuszba a környezetpszichológia, melynek rejtelmeibe hazai meghonosítója, Dr. Dúll Andrea vezetett be minket.

A titok

A valóság az, hogy nem feltétlenül kell túráznunk ahhoz, hogy megtapasztaljuk a természet jótékony erejét: egy szép park, egy szobanövény, de akár egy falra függesztett természetfotó is rendelkezik kisebb-nagyobb fokú ún. „restauratív” hatással, és üdítően hat az idegrendszerre. Félreértés ne essék: nem arra biztatunk, hogy dobd el a bakancsot! Sőt. Játszótér és mesterséges tó ide vagy oda, semmi nem tölti fel annyira lemerült energiaraktárainkat, mint a természet, és ma már azt is pontosan tudjuk, mi ennek az oka. Az idegrendszeri háttéraktivitás mindenkinél folyamatos, úgy kell elképzelni, mint az autók alapjáratát. Idővel le is tud merülni, leginkább a városi környezet hatásai által. Ugyanis míg a természetben spontán figyelemmel szemlélődünk, ami könnyedén, szabadon, erőfeszítés nélkül történik, épített környezetben az irányított figyelem kerül előtérbe, s ez sokkal jobban leszívja a figyelmi kapacitást. Persze alvás vagy kikapcsolódás során regenerálódunk valamilyen mértékben, de ez nem hasonlítható össze azzal a pozitív hatással, ami a természetben ér minket.

A tudományos magyarázat alapján a kulcs az a négy funkció, amelyeket az érintetlen környezet biztosít számunkra. Az egyik a távollét, ami nem csupán fizikailag értendő. Mentálisan is létrejöhet az eltávolodás, messzire kerülünk a hétköznapoktól, a stressztől. Nem nehéz kitalálni, hogy a gyönyörködtetés, az esztétikai érték a frissítő, gyógyító mechanizmus szintén fontos összetevője. Az, hogy tetszetősnek találunk egy tájat, nem tanult viselkedés; régóta velünk van, mondhatni a sejtjeinkben hordozzuk, így nem csoda, hogy a látvány feltölt minket. A kutatók azt is megállapították, hogy (nem tudatosan) azokat a tájakat tapasztaljuk meg pihentetőként, amelyeket jól belátunk egy pontból. Ez adja a túrázás izgalmát is: a következő olyan helyet keressük, ahonnan ismét körbetekinthetünk, úgy is fogalmazhatunk, a táj „visz előre” minket. Ezt nevezik kiterjedtségnek. Az utolsó funkció az összeillés: az ember nem véletlenül „túrázza el magát”, a szervezetének pontosan erre a fajta pihenésre van szüksége, s az igényt teljesen kielégíti a természet. Ám ez még csak a kezdet.

A természet ezt is tudja

A szabadban tartózkodva még számtalan pozitív folyamat indul el bennünk. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk például pszichológiai immunrendszerünket, amely ugyancsak erősödik a természetben töltött kikapcsolódás hatására. Az eredmény: könnyebben gyűrhetjük le a stresszt. Az észlelési csatornák megnyílásával módosult tudatállapotba kerülünk, új látásmódokkal gazdagodunk, és növekszik a kreativitásunk is. Azt pedig biztosan mindannyian észrevettük már, hogy egy kiadós esti séta után jobban alszunk. Ez lefekvés előtt remek átvezetés, ilyenkor nem aktív időszakból megyünk el aludni, hanem szépen rákészülünk az éjszakai nyugalomra.

Rengeteg kutatás támasztja alá, hogy azoknál, akik gazdag természetélményeket szereznek gyerekkorukban, mások a kognitív, gondolkodásbeli funkciók. Rugalmasabb mentális működésre, jobb stressztűrő képességre tesznek szert, fogékonyabbak lesznek, s mindez megnyilvánulhat például abban, hogy hamarabb megtanulnak olvasni. Persze nincs mindenki számára bevált recept. Nem igazán lehet megmondani, mennyi időt kell a természetben töltened ahhoz, hogy lelkileg egészséges maradj, de egy biztos: mint sok minden másnál, itt is inkább a mennyiség, és nem a minőség számít. Jó hír, hogy a pszichológusok szerint, ha csupán három nap áll a rendelkezésünkre, abból is ki tudjuk hozni a maximumot.

Az élménytől a függőségig

Tudtad, hogy már a túrára indulás előtt fontos pszichológiai mechanizmusok zajlanak le bennünk? A folyamat a csomagolással köthető össze, hiszen rengeteg számunkra kedves, fontos tárgy közül kell válogatnunk. Közben tudatosítjuk magunkban, mi miért fontos: a meleg pulcsi hasznos, hiszen nem fogok fázni, ezt a kést a barátomtól kaptam, talán még jól jön, ennek a sátornak már története van, annyi fantasztikus emlék fűz hozzá. Amit mi egyszerűen készülődésnek hívunk, az tulajdonképpen egy fontos folyamat kezdete: valamit elhagyunk, valahová tartunk, a tárgyak pedig egyben érzelmi biztonságot is jelentenek, és megteremtik valaminek a lehetőségét egy új szituációban.

Azt valószínűleg te is tudod, hogy a túrázás egyik legfontosabb velejárója saját testünk korlátainak, erejének megtapasztalása, akkor azonban igazán szerencsésnek mondhatod magad, ha ismered a környezetpszichológia által vadonélménynek nevezett jelenséget is. A módosult tudatállapot létrejöttében közrejátszik a kellemes fáradtság érzése és a minél érintetlenebb természeti környezet. Ilyenkor egyszerre kiélesednek az érzékeink, tudatába kerülünk a színeknek, sokkal élesebben halljuk az ágak reccsenését vagy a bogarak neszezését. Egyszeriben elfogja az embert az érzés: milyen jelentéktelen kis porszemek vagyunk mi ebben a csodálatos, hatalmas világmindenségben. Az én eltűnik, feloldódik valami magasabb minőségben. Szinte már spirituális élmény.

A nem mindennapi, énerősítő tapasztalatnak komoly terápiás hatása is van. Egy kísérlet alkalmával kivittek egy csapatot a Colorado folyóhoz. Az alanyok több napot töltöttek a természetben, és később a kutatások kimutatták, hogy az élmény hatására pozitív irányba változott a személyiségük, empatikusabbak, harmonikusabbak, türelmesebbek lettek, azontúl jobban odafigyeltek másokra. Ez óriási szó, ugyanis a személyiség, amellyel születünk, eléggé be van betonozva, s nemigen változik életünk folyamán. Ráadásul nem átmeneti dologról volt szó: a kutatók tíz évig követték nyomon az alanyokat, és megállapították, hogy a pozitív vonások tartósan beépültek a személyiségükbe. Erre képes pár nap az érintetlen természetben.

Bármennyire is vonz a vadonélmény, el tudnád képzelni, hogy nekiugrasz egy nyolcezresnek? Ha igen, valószínűleg nálad is magas az ingerkeresés mértéke. Ezzel kapcsolatban eltérő alapszinttel születünk, némelyek relatíve kevés ingerrel is beérik, másoknak rengetegre van szükségük ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Az extrém körülményeket választó hegymászóknál valószínűleg az utóbbiról van szó. Érdekes, hogy nem kifejezetten a táj a lényeg, hiszen egy bizonyos pont után már csak néhány semleges színárnyalatot lehet látni, meglehetősen intenzív a szél, és a zajok is egybemosódnak. Az ingerkereső egyént a veszélyek is vonzzák. A testi kihívás, a nehéz levegővétel, a megváltozott emésztés, a teljesen extrém alvási körülmények. Mindez ráadásul erősen addiktív – ahogy lejött a hegymászó a Sisapangmáról, már megy is az Annapurnára.

Ha még nem győződtél meg eléggé arról, hogy az emberből minden városiasodás dacára sem tűntek el a természethez kötődő viselkedésformák, elárulunk még egy érdekességet. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, milyen alakú fát látnának szívesen az emberek a saját kertjükben. Az amerikaiktól kezdve az afrikaiakon és az ausztrálokon keresztül a japánokig a túlnyomó többség a következőképpen képzeli el az álomfáját: nem túl magas a törzse, még pont mászható, és eléggé dús a lombkoronája ahhoz, hogy el lehessen rejtőzni benne. Mi is bizonyíthatná jobban, hogy az ősi programok még ma is működnek?

A cikk megjelent a Turista Magazin 2015. december – 2016 januári számában.