A frissesség a szájban kezdődjön!

A testszag után a második leginkább visszataszító hétköznapi probléma a büdös száj, mégis nagyobb tabunak számít, mint a szexuális élet.

Sokan vannak, akik nem is tudják, hogy azért nem állnak velük szívesen szóba, mert leheletük visszatetszést kelt. Pedig a szájszag könnyedén orvosolható, és azoknak is vannak megoldások, akik mániákuson rettegnek a rossz lehelettől.

Szerencsére túl vagyunk már a 18. századon, így már nem számítanak dekadensnek azok, akik fogaik ápolásával foglalkoznak. Abban az időben a fogmosás szót nagyon kevesen ismerték, és azok között is a nők voltak többségben. Mára ez megváltozott, a szájszag nemhogy nagyobb szerephez jutott, de bárki életét és karrierjét egyenesen félbe törheti.

arc67

Miértek

Legtöbbször nem is az ápolatlanság, hanem egyes betegségek vagy a kezelésükre szedett gyógyszerek okozzák. Emellett pedig olyan hétköznapi dolgok is beleszólhatnak a kialakulásába, mint a dohányzás, fehérjében gazdag étrend, fogyókúrázás, savas italok vagy rendszeres alkoholfogyasztás. A fent felsoroltak különböző, jellegzetes szájszagokat eredményeznek, amelyek mindegyikéről elmondhatjuk, hogy taszítja mások közelségét.

Egyes betegségek esetében a rossz lehelet egyenesen diagnózis értékű, olyannyira jellegzetes. Ilyen például a vesebetegek esetében az ammóniaszag vagy a májbetegségben szenvedőknél az állati belsőségekre emlékeztető hússzag.

A legtöbb más esetben, amit nem a testi elváltozások, hanem valaminek a rendszeres fogyasztása vagy éppen nem fogyasztása eredményez, a szájszag kialakulása az anaerob baktériumokkal van összefüggésben. Ezek a nyelvháton, mandulák tájékán és garatban élő baktériumok elszaporodása esetén, amit többek között a fent felsorolt dolgok okozhatják, a szájszag erősen megváltozik.

Az általuk termelt kénvegyületek tartalmaznak hidrogén szulfidot, ami záptojás szagú, metil merkaptánt, ami leginkább a lábszaghoz hasonló és egyéb kellemetlen szagú vegyületeket, amik megkeserítik az ember életét.

fog16

Mit tehetünk?

Amennyiben nem a rendszeres fogtisztítás elmaradása jelentheti a problémát, akkor az első számú lehetőség, hogy fogorvoshoz fordulunk a problémával, aki segíthet abban, hogy pontosan megtaláljuk, mi okozza a rossz leheletet. Későbbiekben lehet, hogy a fogorvosi székből egyéb rendelőkbe is el kell látogassunk. Érdemes tehát időben kezelni a rossz lehet okát.

Hogy mit jelent a fogtisztítás?

Elsősorban naponta legalább kettő fogmosást és az esti alkalom után fogselyem használata is javasolt. A paszta lehetőleg legyen fluoridos.

Másrészt fontos lehet, hogy amennyiben gyakran fogyasztunk savanyú vagy savas italokat – ezek közé tartozik a kávé, valamint a narancs-, citrom-, grapefruit-, ananász- és paradicsomlé -, akkor szokjunk rá a rendszeres szájöblítésre is, amivel megszüntethetjük a túl savas hatást a szájban.

Akiknek ez sem segít, azok számára a szájspray-k és szájvizek jelenthetnek megoldást a problémáikra. De ne feledjük: mindig van mit tenni a gyógyulásért.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.