A bántalmazás leggyakoribb formája nem szóbeli, de még csak nem is fizikai

A bántalmazás legelterjedtebb formája nem fizikai cselekmény, mint például lökdösés vagy rugdosás, és nem is a szóbeli fenyegetés vagy becsmérlő megjegyzések. A zaklatók legfőbb taktikája a kirekesztés.

Ez a “kapcsolati agressziónak” is nevezett módszer azt jelenti, hogy kizárják társaikat a csoportos tevékenységekből, és hamis pletykákat terjesztenek róluk. A kutatások pedig aláhúzzák az e viselkedés által okozott károkat.

Foto:123rf.com

“Ha egy gyereket az iskolában a társai kizárnak a társas tevékenységekből, annak a gyereknek rövid és hosszú távon ugyanolyan káros következményei lesznek, mintha minden nap megrúgnák, megütnék vagy megpofoznák” – mondta Chad Rose, a kolumbiai Missouri Egyetem kutatója. “Ez a tanulmány tehát rávilágít arra a társadalmi kirekesztettségre, amellyel a fiatalok gyakran szembesülnek”.

Rose a Mizzou Ed Bully Prevention Lab igazgatója, amelynek célja az iskolai bántalmazás csökkentése.

A Preventing School Failure című szaklapban nemrég megjelent tanulmányban Rose és kollégái elemeztek egy felmérést, amelyet az Egyesült Államok délkeleti részén található öt iskolai körzet 26 általános- és középiskolájában végeztek. Több mint 14 000 diákot kérdeztek meg arról, hogy egyetértenek-e vagy nem olyan állításokkal, amelyek a zaklatást támogató attitűdöket, az észlelt népszerűséget és a kapcsolati agressziót tükrözték.

Fotó: 123rf.com

Az állítások között szerepeltek:

• “Egy kis kötekedés nem árt senkinek”.
• “Nem érdekel, milyen gonosz dolgokat mondanak a többiek, amíg nem rólam van szó”.
• “A baráti társaságomban általában én vagyok az, aki döntéseket hoz”.
• “Ha haragszom valakire, úgy állok bosszút rajta, hogy nem engedem be többé a társaságomba.”

Az eredmények árulkodóak voltak:

Azok a gyerekek, akik szociálisan dominánsnak vagy népszerűnek tartják magukat, támogatják a zaklatást támogató attitűdöket, ugyanakkor nem érzékelik, hogy kapcsolati agressziót követnének el” – mondta Rose az eredményekről. “Volt egy másik csoport, amelyik nem érzékelte magát szociálisan dominánsnak vagy népszerűnek, de ők is a bántalmazáspárti attitűdöket támogatták, és részt vettek a kapcsolati agresszióban”.

Tehát, az első csoport úgy gondolta, hogy a zaklatás rendben van, de nem úgy látták magukat, hogy részt vesznek benne, még akkor sem, ha valójában kirekesztettek másokat. A második csoport, amelyik bevallotta, hogy kerülte a többieket, talán azért tette ezt, hogy feljebb kerüljön a társadalmi hierarchiában.

A felmérésben részt vevők egy harmadik csoportja, az úgynevezett nem agresszorok vagy kívülállók alacsony szintű kapcsolati agresszióról és alacsony szintű zaklatáspárti attitűdről számoltak be.

“Ami érdekes a bámészkodókkal kapcsolatban, az az, hogy gyakran állandósítják a zaklatást, vagyis szociális megerősítőként szolgálnak, és ott vannak, amikor az történik” – mondta Rose az egyetem sajtóközleményében.

“Tanítjuk a híres szlogent: ‘Látsz valamit, mondj valamit’, de a gyakorlatban a gyerekeknek nehéz beavatkozni és gyorsan felmérni a konfliktusokat – még a felnőtteknek is nehéz. Ha két gyerek fizikai verekedését látjuk, kötelességünknek érezzük, hogy szétválasszuk őket. Amikor viszont azt látjuk, hogy a gyerekeket kirekesztik a társaik, a felnőttek nem mindig látják ezt ugyanolyan károsnak, és ez az egész helyzet legijesztőbb része”

A szociális kommunikációs készségek beépítése a diákok mindennapi tananyagába egy olyan javaslat, amelyet a tanárok – Rose szerint- azonnal el kell kezdjenek alkalmazni.

“Amellett, hogy a tanárok tudományos célokat határoznak meg a csoportos projektekhez, figyelemmel kísérhetik, hogy a tanulók mennyire jól értékelik mások ötleteit a pozitív, bátorító beszélgetéseken keresztül” – mondta. “A tanároknak konkrét dicséretet kell adniuk, amikor tiszteletteljes és befogadó viselkedést látnak a gyakorlatban, mert ezeknek a készségeknek a tanítása és megerősítése ugyanolyan fontos, mint a matematika, a természettudományok és a történelemórák.”

A gyerekek hajlamosabbak lehetnek az agresszív viselkedésre, ha nem tanítják meg nekik, hogyan fejezzék ki hatékonyan gondolataikat, vágyaikat és igényeiket. Nem minden gyereknek kell barátkoznia, de fontos, hogy mindenkit tisztelettel kezeljünk.

“A zaklatás nem az iskolai csengőszóval kezdődik vagy ér véget, ez egy közösségi kérdés” – mondta Rose. “Azt hiszem, felnőttként jobban oda kell figyelnünk arra, hogy mit tanítunk a gyerekeinknek. Nagy hangsúlyt kell fektetni a szociális interakciókra, hiszen az iskola a közösségünk tükörképe”.

Forrás: Napidoktor.hu