Segítség! Hogy fürdessem jól a kisbabát?

Mindannyian tudjuk, hogy ahány gyerek, annyi szokás, így aztán különböznek a hisztik és az is, hogyan reagál egy baba bizonyos szituációkban. Bizonyos szabályokat azonban mindegyiküknél be kell tartani – így a fürdetésnél is.

Egy jó szülő nem várhatja el, hogy a gyermeke pontosan úgy viselkedjen, mint a barátnője vagy a szomszédja kisbabája. Minden gyerek más és más, így a reakcióik sem lehetnek teljesen egyformák. Ki kell tapasztalni mindent a saját babánál, hogy hatékonyan kezelhessük reakcióikat, hisztijeiket. De nemcsak a hiszti lehet problémás, hanem például az egyik legfontosabb tevékenység is – a babafürdetés. Erre a gyermek születésétől kezdve szükség van.

Nagyon sok édesanya és édesapa tartja kihívásnak a fürdetést, mivel nem egyszerű a dolgot úgy kivitelezni, hogy a baba ne ficánkoljon állandóan, közben ne jusson víz – netán a szappan -, a szemébe, egyszóval minden simán menjen. Az anyuka kénytelen hamar megtanulni a babafürdetés csínját-bínját, de az apukának is szüksége van erre a tudásra, elég, ha az anya nem ér időben haza vagy éppen betegség miatt fekszik, és neki kell a fürdetést megoldania.

Mivel is kezdjük a babafürdetést?

Érdemes már az elején két közepes méretű fürdőkádacskát beszerezni, műanyagból, ami elég nagy a babának. Fontos, hogy olyan, tiszta vízzel töltsük meg a kádat, amelyik kézmeleg, tehát nem fogja megsütni a baba bőrét. Mielőtt belerakjuk a kádba a kicsit, teszteljük saját kezünkkel a vizet!

Ha úgy tűnik, hogy tökéletes, még egy kevés hideg vizet engedjünk hozzá, mivel a baba bőre az általunk megfelelőnek érzett hőmérsékletet még mindig nem eléggé tolerálja. Folyékony és gyenge babaszappanra van szükségünk a babafürdetéshez, gyengéd, nem erősen dörzsölő szivacsra és pamutból készült füldugókra, hogy a víz ne menjen a baba fülébe. Tartsunk a kezünk ügyében két törölközőt, egy kisebbet és egy közepes méretűt. Rakjunk egy-két játékot a fürdővízbe, amivel a baba figyelmét lekötjük.

furdetes3-001

Bizonyosodjunk meg róla, hogy a víz nem megy bele a gyermek füljáratába. Maga a fürdetés innentől kezdve már nem olyan bonyolult.

A fürdővíz feljebb leírt előkészítése után a megfelelő hőmérsékletű vízbe rakjuk a babát. Fontos, hogy ne töltsük meg annyira a kádat, hogy véletlenül is elsüllyedhessen benne (akár ha elfordulunk egy percre valamiért).

Spricceljünk egy keveset a folyékony babaszappanból a vízbe és habosítsuk fel. A babának a buborékok is nagyon tetszenek majd, lekötik a figyelmét.

Nagyobb gyermek esetén meg is kérhetjük őt, hogy üljön nyugodtan a buborékos fürdővízben, majd a másik kádból folyassunk még a vízhez friss, tiszta vizet, amely szappanmentes. A makacsabb foltos bőrterületekre, illetve a nemi szerv tájékára mindig használjunk közvetlenül szappant, amely alaposabban letisztítja a bőrt. Szivaccsal könnyedén és gyengéden megmoshatjuk ezeket a területeket is.

Pici gyermek esetén kérjünk segítséget, vagy kisebb bögreszerű edényből csurgassunk szappanos vizet a testére. Koncentráljunk a nagyon piszkos részekre, így az ágyékra, a pelenkás részekre, a nemi szervekre – ezeket kell kissé alaposabban megmosni. Habosítsuk fel a szappant saját kezünkön és csak ezután mossuk vele az ő bőrét! Végül öblítsük le tiszta vízzel.

A babafürdetés utolsó fázisa mindig a tiszta vizes leöblítés. A nagyobb gyermeket már megkérhetjük, hogy álljon bele a friss, tiszta vizes másik kádacskába. Fröcsköljük rá a tiszta vizet, mossuk le a szappan maradékát mindenhonnan. Egy kis gyengéd masszázst is adhatunk neki, ami azon túl, hogy kellemes, javítja a vérkeringést. Pici gyermek esetén csak rakjuk át a babát a tiszta vizes kádba, és öblítsük le alaposan – neki nem kell masszázs, mert ehhez még túlságosan kicsi.

A babafürdés legvégén vegyük ki a gyermeket a vízből és töröljük szárazra egy gyengéd, puha törölközővel, amely azonban jól beszívja a nedvességet. Kisebb törölközővel töröljük meg a fejét és a haját. Ha ugyanis nem száraz a haja, esélyes, hogy megfázik! Egy másik törölközővel a testét szárítgassuk meg. Sose felejtsük el megtörölni az ujjak közti részt, a fül mögötti részt, ami nem olyan nyilvánvaló, de fontos. Ezekről a helyekről fertőzés leselkedhet a gyermekre. Végül távolítsuk el a füldugókat is! Készen is vagyunk!

Forrás: