6 immunerősítő tipp gyerekeknek

Az ősz beköszöntével megérkezik a nátha, a torokfájás, az influenza időszaka is. A gyerekek szervezete pedig különösen érzékeny ezekre. Sőt, a gondtalan nyár után nehéz visszaszokni az óvoda vagy iskola rendjébe, ami ugyancsak megterheli a kicsiket.

Minden szülő szeretné egészségesnek és jókedvűnek látni a gyermekét – és ehhez szükség lehet egy kis extra támogatásra. Alább 6 tipp, hogy Te és a NutriliteTM, hogyan segíthetitek a kicsik immunrendszerének erősítését, a betegségek megelőzését.

1. Ne féljetek kimozdulni a meleg lakásból!

A hűvös hónapokban sok szabadtéri sport „kiesik”, de helyette jókat futkározhattok a friss levegőn. Ne félj kiengedni a gyereket a hidegbe (ha megfelelően van felöltöztetve), általában napi 1 óra aktív mozgásra van szükség ahhoz, hogy az immunrendszere jól működjön! Ennek nem kell kifejezetten intenzívnek lennie, a közös séta, a falevelek halomba rakása, a gesztenyegyűjtés remek program lehet. És ha egy kicsit süt a nap, rögtön természetes úton egy kis D-vitaminhoz is juttok.

2. Figyelj a megfelelő vitaminbevitelre!

Tudtad, hogy a kicsik immunrendszere nagyjából 10 éves korukig fejlődésben van? A vitaminok pedig fontos szerepet játszanak abban, hogy szervezetük védelmi vonala erős maradjon.

A D-vitamin védelmet nyújthat a fertőző megbetegedések ellen, jó hatással van a szív és az izmok működésére, és hozzájárul a gyermekek csontjainak normál növekedéséhez. Mivel jelentős részét a szervezet napfény hatására állítja elő, így ősszel és télen szükség lehet a pótlására. Ahogy a C-vitaminéra is, ami antioxidáns hatású, emellett a védekezőképességünket segítő vitaminok egyike. Ám a hideg évszakokban a C-vitaminban gazdag friss zöldségek, gyümölcsök választéka szűkül – így előfordulhat, hogy nem jut elég belőle a gyerekek szervezetébe.

Hogy ez ne forduljon elő és az immunrendszerük erős maradjon, jó választás a Nutrilite™ Kids Immunitástámogató készítmény Plus Gyermekeknek étrend-kiegészítő. A termék a D-vitamin és C-vitamin mellett cinket és 1 milliárd Bifidobacterium lactis tejsavképző baktériumot tartalmaz. Finom íze segít abban, hogy a szülők könnyedén beépítsék az immunrendszer támogatását a gyermekek napi rutinjába. A gyorsan oldódó por már 4 éves kortól adható, közvetlenül a nyelvre szórva is bevehető, de elkeverhető a gyerekek kedvenc hideg italaiban és ételeiben is.

3. Ne öltöztesd túl!

Jogos a félelem, hogy a hidegben, esőben, hóban könnyebben megfáznak a kicsik. Sok gyerek azonban szinte alig tud mozdulni a vastag ruháktól, ráadásul meg is izzad a meleg holmik alatt. Öltöztesd inkább rétegesen, ha a játszótérre vagy kirándulni mentek; például egy hosszúujjú póló, rajta vékonyabb mellény és azon egy meleg kabát jó opció.

4. Segítsd, hogy könnyebben vegye a napi akadályokat!

Az immunrendszert nem csak a hűvös, nyirkos, szeles időjárás állítja kihívás elé. Az óvodába vagy iskolába visszatérés és helytállás szintén megterheli a kicsiket, és legyengítheti őket.

Tudtad, hogy az omega-3 zsírsavak támogatják a normál agyműködést, hatására javulhat a gyerekek memóriája, koncentráló- és felfogóképessége? Az egészséges étrendben épp ezért létfontosságú szereppel bír, azonban szervezetünk nem képes elegendő mennyiségben előállítani ezeket. A hal- és rákfélék kiváló forrásai az omega-3 zsírsavaknak, szakértők szerint hetente 2-3 alkalommal ajánlott halat enni – de sok gyerek nem szereti vagy nem szokta meg ezeket az ételeket.

A NutriliteTM Omega-3 Gyermekeknek* éppen abban segít, hogy a kicsik könnyebben vegyék a mindennapi akadályokat. Remek megoldást nyújt minden szülőnek, aki szeretné kiegészíteni gyermeke étrendjét az értékes omega-3 zsírsavakkal. Ez a finom gyümölcsízű gumitabletta ráadásul tökéletesen elfedi a halak ízét, így a lurkók szívesen fogyasztják.

Foto:123rf.com

5. Gondoskodj a kicsi megfelelő alvásáról!

Az óvoda, iskola persze így is gyakran elfárasztja a gyerekeket, ezért nagyon fontos, hogy jól kipihenjék magukat. A szervezetük alvás közben regenerálódik, többek közt az immunválaszért felelős ún. T-limfociták (a fehérvérsejtek egyik alcsoportjának) működése is javul ilyenkor. A kötetlen nyári mindennapok – mint a későn fekvés, későn kelés – után figyelj rá, hogy a gyerek időben lefeküdjön, hogy kevés „figyelemelvonó” inger érje este (például TV vagy mobiltelefon), és hogy megfelelő hőmérséklet legyen a szobájában!

6. Használj párásítót, ha kell!

Az otthoni levegő ideális páratartalma 40-60% között mozog. Ha ennél magasabb, az kedvez a háziporatka vagy a penészgomba elterjedésének. Ha viszont túl alacsony, a száraz levegő a légutakat irritálhatja: köhögést okozhat, a torok és a légutak is kiszáradnak, így a kórokozók könnyebben megtapadnak. Egy páramérő készülék segítségével könnyen le tudod ellenőrizni, hogy gyerekszobában mekkora a páratartalom. Ha már van párásítótok, figyelj a megfelelő tisztításra, hogy a készülékekben ne szaporodjanak el a baktériumok és gombák!

Olvasd el ezt is!

RSV – Jön a vakcina a gyerekeket veszélyeztető halálos kór ellen?

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.