Ne tedd ezt! – 5 hiba, amit a váló szülők elkövetnek 2014-02-28 Iskolatáska Megosztás: Tweet Vajon lehetséges elválni anélkül, hogy azt gyermekünk érzelmileg súlyosan megsínylené? Egy válás a szülők számára is megterhelő lelkileg, de különösen az a gyereknek – főleg, ha a szülei minden jelentős hibát elkövetnek. Egy válás nagyon nehéz dolog – a szülők, és főleg a gyerekek számára. Sokszor a gyermek az, aki békéltetőként áll a szülei közé, noha ő is gyászol, különösen, ha az édesanyja vagy édesapja hirtelen költözött el. Egyes gyerekek azzal szembesülnek, hogy anyjuk vagy apjuk egyszercsak képtelen szembenézni a mindennapokkal, ellátni mindennapi feladatait, így például ebédet sem készít. Számos csemete viseli a válás „harci sérüléseit”, egészen felnőtt koráig. Olyan sérüléseket, melyeket nem érdemelt meg. A szülő – bármennyire szenved maga is – segíthet abban, hogy a gyermek kisebb sérülésekkel „ússza meg” a válást. Segíthet megállítani a szinte visszafordíthatatlan károsodást a gyermekben, még mielőtt a tinta a válási papíron megszáradna. Lássuk, mely hibákat nem szabad elkövetni. 1.Ne tegyük a gyereket hírvivővé! Nagyon sok szülő használja gyermekét üzenetküldőként – szükségtelen érzelmi stressznek kitéve őt, arra kényszerítve, hogy szembesüljön egy olyan szituációval, mellyel a szülei sem tudnak mit kezdeni. Az e-mail manapság rendkívül megkönnyíti a kommunikációt és segít a szülőknek megbeszélni dolgokat a gyermek nevelésével kapcsolatban, anélkül, hogy a csemete sérülne, hogy a régi sebek újra feltépődnének. A rögzített üzenet ráadásul a bíróságon is bizonyíték – arra késztetve a szülőket, hogy megfontoltabban, óvatosabban kommunikáljanak. Ha akarunk, persze beszélhetünk személyesen vagy telefonon is ex-partnerünkkel, de mindig koncentráljunk a tárgyra és ne hagyjuk magunkat feldühíteni, felhergelni, ne bocsátkozzunk kiabálásba, veszekedésbe! Inkább mondjuk azt, „elfogadom és megértem az érzéseidet, de most azért vagyunk itt, hogy a gyerek iskolai beíratását megbeszéljük”. Hozzáállásunktól függ a gyermek lelki egészsége! 2. Ne használjuk a gyereket terapeutának! A kamaszok szeretik érezni életükben az irányítást, és a válás miatt ez bizony gyakran megszűnik, kis világuk fejre áll. Ne essünk abba a csapdába, hogy a tinédzser gyermeknek panaszkodunk, neki öntjük ki érzéseinket, neki beszélünk haragunkról a volt párunkkal kapcsolatban. Valószínűleg megértőek lesznek, de nekünk szülőnek kell maradnunk! Beszéljük meg ezeket a dolgokat mással, barátnővel, anyával, apával vagy terapeutával – de ne a gyerekkel, akinek a másik fél is fontos! 3. Ne hordjuk le a másik szülőt a gyermek előtt! A gyerekek szeretik érezni, hogy megértik őket. Hallgassuk meg érzéseiket, és hiába nagyon nehéz, ne kritizáljuk előttük a volt párunkat! Ez lényegében az ő kritizálása is, hiszen félig a másik szülő gyermeke! Csak arra válaszoljunk, amit konkrétan tudni akar. Megoldást aligha tudunk számára nyújtani bizonyos szituációkban. Kérdezzük meg például, „Úgy tűnik, eléggé elszomorít/ feldühít/ felzaklat, hogy találkoztál apa új barátnőjével.” Inkább hallgassuk meg, amit mond, ahelyett, hogy vad kritizálásba kezdenénk. Mindig a gyerek érzéseire koncentráljunk a sajátunk helyett – leírhatja például az anyjának/apjának, mit érez, és átadhatjuk ezt a másik szülőnek, de csak, ha a gyerek is így akarja. A válás utáni gyógyulás a megértésen, a szerető közegen és a kommunikáción alapul! 4.Kezeljük lazábban a találkozásokat a másik szülővel Ne zavarjuk a gyermeket abban, hogy a másik szülővel a válás után nyugodtan találkozhasson. Ne tegyük számára nehézzé a hétvégéket azzal, hogy feszültséget tartunk fenn, hogy furcsa és támadó kérdéseket teszünk fel, majd pedig töviről-hegyire kifaggatjuk, amikor hazaért. Az sem jó politika ugyanakkor, ha egyáltalán semmit sem kérdezünk. Ne hozzuk a gyermeket lehetetlen érzelmi szituációba, mert azt nagyon megsínyli! Általános és kicsit tréfálkozó stílusban kérdezni arról, hogyan is telt a hétvége a másik szülőnél, sokkal korrektebb. 5.Javítsuk ki a hibáinkat! Sok szülő fogja úgy érezni e sorok elolvasása után, hogy nagyot hibázott. De sosem késő bocsánatot kérni a gyermektől – képes megbocsátani, utólag is, az elhangzott szavakért és elítélendő tettekért. Kérjünk hát bocsánatot! Magyarázzuk el részletesen is, mit tettünk rosszul, és ígérjük, hogy megváltozunk. Végül pedig kérjük meg, hogy ha legközelebb „rosszul viselkedünk”, legyen egy egyezményes jel, amivel figyelmeztet minket. Például megszorítja a kezünket, ha ismét kritizálni kezdenénk a másik szülőt… Forrás:
