Látott már náthás koalát? – Eukaliptuszt a megfázásra!

Tél vagy tavasz? A leghidegebb évszak derekán járunk, de a hőmérő valahogy mégsem ezt igazolja. Dacára a csalóka időjárásnak ilyenkorra már jócskán megfogyatkoznak energiatartalékaink, egyre nehezebben viseljük a szürkeséget, és mindinkább vágyunk a friss gyümölcsökre, zöldségekre. Az évszakhoz képest enyhe időjárás viszont kedvez a vírusoknak, így még jobban ki vagyunk téve az influenzás és megfázásos megbetegedéseknek. Ilyenkor azzal támogathatjuk legjobban a szervezetünket, ha a gyógykezelés mellett, a természet patikáját, például a mentolt és az eukaliptuszt is segítségül hívjuk.

Ugyan a naptár szerint egyre inkább közeledik a tavasz, azért néhány hetet még biztosan várnunk kell az első langyos, virágillatba burkolózó napsugarakra. Immunrendszerünk mostanra már igencsak legyengült, így a nagy sebességgel terjedő vírusok komoly veszélyt jelenthetnek még az egészséges szervezetre is a zárt közösségi helyeken, például a tömegközlekedési eszközökön. Ahogy a Wick Pharma GmbH nemrégiben közzétett globális kutatásából is kiderült, a magyarok 45%-a gondolja úgy, hogy közösségi helyeken betegedett meg, 40%-unk az időjárás változást, 32%-unk pedig a kollégákat hibáztatja, ha náthás vagy influenzás lesz. Ha már a megbetegedést nem tudtuk elkerülni, érdemes olyan megoldást keresni, amellyel egyszerre több kellemetlen tünetet is csillapíthatunk.

gyogy2

A felső légúti megbetegedések enyhítésében hatékony segítséget nyújtanak azok a készítmények, amelyek az orvosi hatóanyagok mellett, több száz éve alkalmazott, a természetben megtalálható összetevőket is tartalmaznak.

„A baktérium- és vírusölő hatásáról is ismert citromot például fejfájás, torokfájás és láz esetén alkalmazzák sikerrel, a sajátos illatú, csípős, keserű ízű gyömbért pedig forrázatként a hányinger és szédülés enyhítésére használják” – kezdte dr. Kovács Viktória fül-orr-gégész, audiológus főorvos. – „A megfázás alatt az egyik leggyakoribb panasz az orrdugulás, amely főként az éjszakai pihenést nehezíti meg. Ennek megszüntetését az eukaliptusz és mentol kivonat biztosíthatja” – tudtuk meg a doktornőtől, aki hozzátette, hogy a gyógynövények  mellett a méz is jó szolgálatot tehet betegség esetén.

Míg például a citrom és a gyömbér beszerzése nem okoz különösebb gondot, az eukaliptusszal nem találkozhatunk minden piacon. Illóolaj formájában és különböző termékekben azonban megtalálható, így már csak arra kell figyelnünk, hogy a leghatásosabb készítményt válasszuk. Az eukaliptusz olajat és mentol illóolajat tartalmazó bedörzsölő kenőcs akár 8 órán keresztül biztosítja a könnyed légzést, sőt inhalálásra is használható. A gőzbe burkolózva a gyógynövények közvetlenül a légutakban fejtik ki jótékony hatásukat, és segítenek a panaszok csökkentésében, miközben még egy kicsit fel is melegedhetünk. Nem véletlen, hogy az inhalálás az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a megfázás tüneteink enyhítésére.

Forrás: