Galéria – Magyar gyermekruhák a legdivatosabb csöppségeknek

A PETIT  PULI gyerek ruházati márka idén, 2014 tavaszán látott napvilágot. Szurdi Kata eddig felnőtt ruházattal foglalkozott, de mióta megszülettek a gyerekei, nekik és más csemetéknek is készít ruhákat, amelyek egyre több szülő figyelmét felkeltik.

„A gyerekek kreatív és egyéni karakteréhez illő formákat, színeket, és anyagtársításokat választok” – vallja a tervező.

A „Napsugár Gyerek” 2014 tavasz/nyár kollekció formái lazák, kevés szabásvonallal, a szabadságot és kreativitást idézik. Jellemzőek rá az ejtett vállak, az “A” vonalú sziluettek, valamint a modern sziluetteket kiegészítő klasszikus formák.

A textilek, amelyeket felhasználtam, a természetes anyagok – pamut, len, batiszt, pamut jersey, farmer vászon – mellett a saját tervezésű gépi szövött textileim. A mintáim egyrészt az általam tervezett csíkritmusok, valamint a gyerekeim rajzaiból, képregényeiből kiemelt figurák, amelyek szinte élnek, mozognak. Arra törekszem, hogy különböző anyagtársításokkal és tűzésekkel megelevenítsem ugyanazt a grafikus hatást, amit a gyerekeim papírra vetettek” – hangsúlyozza Szurdi Kata.

A PETIT PULI ruhák a 3-13 éves korosztálynak szólnak, s a cél az, hogy egyéniek, de megfizethetőek legyenek. Tervezője kalandos hétköznapokra, és egy-egy darabját elegáns alkalmakra ajánlja.

[slideshow gallery_id=”46″]

Forrás: