Budapestet kapták ajándékba a speciális iskola tanulói

Nem mindennapi kiránduláson vehettek részt a Ferencvárosi Komplex Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény diákjai, ugyanis emeletes turista busszal járhatták be a fővárost.  Az ajándék kétségtelenül hatalmas örömöt okozott, hiszen többségük – annak ellenére, hogy a fővárosban él –, még sosem csodálhatta meg Budapest nevezetességeit.

„Intézményünkbe ötvenhat tanulásban és értelmileg akadályozott általános iskolás gyermek jár. Sajnos kevés szülő teheti meg mai rohanó világunkban, hogy gyermekének bemutassa Budapest látványosságait: legtöbbjük élete az iskola, a munkahely és az otthonuk közötti ingázásból áll” –mesélte el Tálos Mónika, az intézmény egyik pedagógusa.

Épp ezért döntött úgy a Mozdulj! Közhasznú Egyesület, hogy hatalmas meglepetést szerez a gyermeknek a “City Tour Hop on Hop off” Kft. önzetlen segítségének köszönhetően.

„Három éve mindig tartunk egy rendhagyó ünnepet: tavaly és tavalyelőtt is hatalmas játszóházat szerveztünk a gyerekeknek, akiket akkor bohócok, gólyalábasok, lufihajtogatók és bűvészek szórakoztattak. Idén is nagy meglepetéssel készültünk az ötvenhat kisiskolásnak: egy emeletes turistabuszt küldtek értünk, hogy 1-2 órás kiránduláson a gyerekek megismerkedhessenek fővárosunk nevezetességeivel. Az idegenvezető bemutatta nekik például a Hősök Terét, a Gellérthegyet és a Citadellát is” – mondta az egyesület elnöke, dr. Tálos Marianna.

„Bár próbálunk a kicsikkel minél több olyan programot szervezni, ahol megismerkedhetnek a körülöttük nyüzsgő várossal, erre nagyon kevés lehetőségünk van. Nem meglepő hát, ha minden olyan alkalmat lelkesedő örömmel várnak, ahol kimozdulhatnak a megszokott környezetből. Bár még csak nem is sejtették, hogy egy komplett városnézésre visszük őket, rendkívül élvezték az utat” – tette hozzá Tálos Mónika.

A különleges program végén az összes lurkó fagyit kapott ajándékba, és a hagyományos rajzverseny eredményét is kihirdették, ahol az egyesületnek köszönhetően minden induló kapott ajándékot.

Forrás: