Az autizmus már 3 éves kor előtt elárulja magát!

Elsősorban gyermekeknél jelentkezik az autizmus – enyhe vagy súlyos mértékben. Elboldogulnak az életben, sőt egyeseknek kivételes képességeik lehetnek. De hogyan lehet idejében felfedezni az autizmust?

Az autizmus olyan agyi rendellenesség, mely korlátozza az egyén kommunikációs képességét és más emberekhez való viszonyát. Míg sokan közülük megtalálják a helyüket, egyikük-másikuk kivételes képességekkel is meg van áldva, másoknak a beszéddel is meggyűlik a bajuk.

Az autizmus spektrum zavar 88 gyermekből 1-et érint, és ötször annyi fiút, mint lányt. Mielőtt még a gyermek betöltené 3. életévét, a gondos megfigyelő észreveheti az autizmusjeleit. Vannak gyerekek, akik 18 és 24 hónapos koruk között normálisan fejlődnek – majd megállnak a fejlődésben, vagy elveszítik képességeiket.

Az autizmus spektrum zavar jelei lehetnek az ismételt mozgások (ringatózás, centrifugális mozgás), a szemkontaktus kerülése, a fizikai érintés kerülése; a gyermek később tanul meg beszélni, mint társai; jellemző a szavak, mondatok ismételgetése (echolalia), valamint ha a gyermek feltűnően izgatott lesz kisebb változásoktól is. Fontos megjegyezni, hogy ezek a dolgok az autizmusban nem szenvedő gyerekeknél is előfordulhatnak. Mégis, az első életév igen fontos a korai figyelmeztető jelek szempontjából.

Figyelmeztető jel, ha az 1 éves gyermek nem fordul oda az édesanyja hangjára, nem reagál a saját nevére, nem néz az emberek szemébe; nem kísérletezik a szavakkal, nem gügyög és nem is mutogat, ahogy más ekkora gyermekek szoktak; nem mosolyog vagy reagál a másoktól érkező jelzésekre. Való igaz, hasonló dolgokat tehetnek a nem autista gyerekek is, de amint az első gyanú felmerül, érdemes konzultálni az orvossal!

A figyelmeztető jelek a 2. életévben még észrevehetőbbek. Míg társai formálják az első szavakat és rámutatnak dolgokra, az autizmusban szenvedő gyerek 16 hónaposan sem jellemző, hogy szavakat formálna, valamint 18 hónaposan sem játszik igazán jót. 2 éves koráig nem mond 2 szavas kifejezéseket, a nyelvi készségei nem fejlettek; nem mutat érdeklődést, ha a felnőttek rámutatnak egy tárgyra, így például egy fejük felett szálló repülőre.

fajdalom_001

Az autizmusban szenvedő embereknek fizikai tüneteik is vannak – emésztési problémák, székrekedés, alvásproblémák. A nagyobb izmok koordinációja gyenge, pedig ezeket használják a mászáshoz, futáshoz. A kezek izmai is gyengébbek. Az autisták egyharmada rohamoktól szenved.

Mi az oka mindennek? Az autizmus befolyásolja az agy azon részét, mely az érzelmeket, a kommunikációt és a mozgást kontrollálja. Néhány kisgyermeknek nagyobb feje és agya lehet, mint az átlagnak – ezt az agynövekedés okozhatja.  A kóros gének, melyek továbböröklődnek, az agy egyes részeinek nem megfelelő működéséhez kötődnek. A kutatók remélik, hogy megtalálják a módját az autizmus agyi képalkotó vizsgálatokon keresztüli diagnosztizálására.

Sok gyermeket nem diagnosztizálnak autizmussal egészen kisiskolás vagy óvodás koráig – így segítséget sem kapnak korai éveikben. Ezért ma már javallott 9 hónaposan ellenőriztetni a gyermekeket. Az alapvető készségek fejlődésének késedelme már ekkor kiderül. Speciális szűrés javasolt 18 illetve 24 hónapos korban.

A beszéd terén jelentkező problémák, késedelmek kapcsán logopédus, terapeuta segíthet. Az autista gyerekek beszélnek, de sokkal később kezdik el, és a beszélgetés különösen nehéz számukra. Sokszor éneklő hangon vagy robot módjára beszélnek. Hallásvizsgálat is ajánlott az esetükben.

Igen figyelemfelkeltő az autisták esetében a másokhoz való hozzáállás – ez az autizmus spektrum zavar egyik legfontosabb jele. Egy pszichológus gyorsan rájön, ha probléma van a gyermekkel. Az autista kicsi nem igazán foglalkozik a körülötte levőkkel, és a szemkontaktust még szüleivel is kerüli. Gesztusokat nem használ, arckifejezéssel, testtartással nem kommunikál.

Orvosi vizsgálat nincs az autizmustesztelésére, de „vizsgáztatásokkal” észre lehet venni a hallásproblémát, a beszédzavarokat, fejlődési problémákat. A szülőknek válaszolniuk kell számos kérdésre, mely a gyermek viselkedését, kommunikációs készségeit méri fel. Az autizmus korai felismerése – még 3 éves kor előtt – ugyanis jelentős mértékben javíthatja a gyermek fejlődését!

Az autizmushoz kapcsolódik az Asperger-szindróma is. Ezeknek a gyerekeknek nincs alacsony intelligenciája vagy beszédproblémái, sőt fejlettek a verbális készségeik. Ám szociálisan igen elszigeteltek lehetnek és a nonverbális jeleket (így az arckifejezéseket) nem értik. Nagyon tudja őket érdekelni egy adott téma, de közben nem tudnak barátokat szerezni és kötődni, kapcsolódni másokhoz.

autizmus

Széles körben használják az autizmusban szenvedő gyermekek kezelésére a viselkedésterápiákat – ezek segítenek megtanulni beszélni, kommunikálni, másokkal foglalkozni és fizikailag is fejlesztik őket, lépésről-lépésre. Egyes iskolák is nyújtanak speciális szolgáltatásokat az autisták számára, logopédiai és foglalkozási terápiákkal.

Gyógyszeres kezelés nem létezik számukra, de enyhíteni lehet velük bizonyos tüneteket, így az antipszichotikus gyógyszerek a komoly viselkedési problémák ellen hasznosak lehetnek. A szenzoros integrációs terápia pedig egy olyan segítség, mely hozzájárul, hogy a szagokra, fényekre, hangokra fokozottan érzékeny autista gyermekek könnyebben vegyék az ilyen akadályokat mindennapjaik során, kevésbé reagáljanak rájuk zaklatottan.

Az autizmuskezelését segítik ma már a technikai eszközök is, így a beszédproblémás gyermekek számára léteznek eszközök, melyek a képet, szöveget kimondott szóvá alakítják. Zsebméretűek is vannak, sőt ez az alkalmazás manapság okostelefonra, tabletre is telepíthető.

Ami pedig az étrendet vagy egyéb kezelési lehetőségeket illeti, az új ötletekről – melyekből rengeteg fellelhető az interneten – mindig érdemes először konzultálni a gyermeket kezelő orvosokkal.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.