Nemcsak a koronavírus miatt fontos a D-vitamin

Az egész élet folyamán szükség van megfelelő mennyiségű D-vitaminra, mert az szinte minden életműködésben szerepet játszik – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke az M1 csatorna Ma Reggel című műsorában.

Szűcs Zsuzsanna azt mondta, hogy a D-vitaminnak többek között fontos szerepe van a növekedésben, a reprodukcióban, az anyagcserebetegségek megelőzésében, a csontrendszer egészségének megőrzésében és a csontok rugalmasságának biztosításában.

Fotó: 123rf.com

Gyermekkorban különösen nagy jelentősége van a megfelelő D-vitamin bevitelének, mert hozzájárul az ásványi anyagok beépüléséhez a szervezetbe  ismertette.

 Tudatta, hogy a gyerekeknek kortól függően 4001000, a felnőtteknek 20002500 nemzetközi egység bevitele javasolt, de például az elhízottaknak és az időseknek ennél is többre lehet szükségük.

Az emberi szervezetnek nagy szüksége van kalciumra és D-vitaminra. De vajon eleget eszünk-e olyan élelmiszereket, amelyekből hozzájutunk? Sokan nem is tudják, mit lenne érdemes fogyasztani. Lássuk a listát.

Top ételek – a kalcium- és D-vitamin gazdag táplálkozáshoz

Az étrend-kiegészítők mellett a D-vitamin bevihető bizonyos ételekkel is – például halakkal, tojássárgájával, D-vitaminnal dúsított joghurtokkal, margarinokkal – , de pólóban és rövidnadrágban 10-15 perc napon töltött idő is elegendő  mondta az MDOSZ elnöke.

Forrás: https://napidoktor.hu/index