Antibiotikumos csepp – fülproblémák és gyógymódok

Ha átmeneti viszketést követően vagy ilyen előzmény nélkül fülfájás jelentkezik, mely a fülkagyló húzásakor, illetve a fül előtti terület nyomására fokozódik, akkor hallójárat-gyulladásra kell gyanakodni.

Fültükri képen a hallójárat egy részének körkörös gyulladása látszik. Nagyfokú ödéma esetén olyannyira beszűkülhet maga a hallójárat, hogy akár vezetéses halláscsökkenést is okozhat. Leggyakrabban baktériumok okozta fertőzés áll a háttérben, de időnként gombás, vagy vírusos eredetű is lehet. A hallójárat sérülése – a helytelen fültisztítási szokásokból adódóan, vagy annak piszkálása miatt -, valamint a víz feláztató hatásának következtében szokott leggyakrabban fellépni.

A fül fájdalma a leghevesebb fájdalmak egyike, ezért mindenképpen csillapítani kell. A fájdalom csillapítására a gyermek részére az otthon tartott bármelyik láz- és fájdalomcsillapító használható, akár kúp, szirup vagy tabletta formájában, természetesen a gyermek életkorának, gyógyszerszedési hajlandóságának megfelelően. Annak eldöntése, hogy a fülfájás hátterében mi áll, a gyermekorvos feladata.

ful24

Ha a fájdalom jól csillapodik a fájdalomcsillapító hatására, akkor nem kell feltétlenül azonnal orvoshoz rohanni. Amennyiben a gyermeknek a fülfájást megelőzően nem voltak náthás panaszai, akkor kisebb a valószínűsége, hogy középfülgyulladás legyen a panaszok hátterében, de egyértelmű választ a fül vizsgálata fog adni. Nagyon fontos, hogy az orvosi vizsgálatot megelőzően semmit se cseppentsen a szülő a gyermek hallójáratába, mert az gátolhatja a hallójárat gyulladásának a megítélését. Az antibiotikum tartalmú fülcsepp használata oldja meg a problémát, melyet a gyermekorvos vagy fülész rendel el.

ful15

A hallójáratot „vakon” tisztítani tilos, mert csak a hallójárat sérülését illetve a fülzsír összetömítését lehet vele elérni. Kerülni kell, hogy a gyermek a hallójáratát piszkálja. Amennyiben gyakori hallójárat viszketésről panaszkodik és az orvos nem talál gyulladást a panaszok hátterében, akkor babaolaj becseppentése csökkentheti a hallójárat szárazságából eredő viszkető érzést.

Fontos, hogy ügyeljünk arra, hogy hajmosáskor ne kerüljön víz a hallójáratba, mert az feláztathatja annak falát, és hajlamosító tényezőként szerepelhet a gyulladás kialakulása szempontjából. Ha víz kerül a hallójáratba, akkor puha törölköző sarkával meg kell próbálni kiitatni azt, illetve a hajszárítás során kiszárítani. Uszodába járó gyermekek esetén megelőzési célzattal hígított alkohol, paraffin olaj becseppentése kivédheti a gyulladás kialakulását. A gyermek fülméretének megfelelő nagyságú füldugó viselése az uszodában szintén javasolt.

A Medikids Gyermekgyógyászati Központ azért nyitotta meg kapuit, hogy olyan segítséget nyújtson, amely révén a beteg gyermek és családja is biztonságban érezheti magát. A szülő megoldást kaphat a gyermek problémáira és megfelelő válaszokat kérdéseire.

A Medikids csapatára az év mind a 365 napján számíthat. Ha a betegség súlyos, vagy a gyerek állapotát úgy ítélik meg szülei, hogy nem tud a rendelőbe elmenni, vagy nem tudják elvinni az orvoshoz, ki is hívhatják őket. A központ munkatársai hétfőtől péntekig reggel 8 és este 20 óra között, szombaton reggel 8 és délután 16 óra között várják hívását a +36-1-786-1652 -es telefonszámon, vagy hagyjon üzenetet online.

Forrás: