A babát kötelező másképp táplálni!

Körülbelül hároméves korig kialakulnak a gyermek táplálkozási szokásai, mit, mikor, mennyit és miért eszik vagy iszik.

Ebben az időszakban a szülő leginkább hatással tud lenni gyermeke aktuális és későbbi, felnőttkori étrendjére.

A család menüje igazodjon a kisgyermek igényeihez

A szoptatás végén, majd a bűvös egyéves kor elértével sok szülő fellélegzik, végre nem kell már kétfele főznie, a kisgyermek eheti a család kosztját! Ez azonban nem ilyen egyszerű. A gyerek nem apró felnőtt, még nem kaphatja ugyanazt a menüt, amely rendszerint – a hazai táplálkozási vizsgálatokból is jól látszik – túl sok zsírt, koleszterint, cukrot és sót tartalmaz.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága által végzett felmérésből kiderült (Trend Budapest Kft.), hogy az 1-3 éves gyermekeket úgy etetjük, hogy nagy valószínűséggel egészségtelen felnőtteket nevelünk, mivel döntően azokat az ételeket eszik, amelyeket a szüleik is.

A probléma megoldása az lehet, ha a szülők már a gyermek születése előtt felülbírálják saját étkezési szokásaikat, és úgy alakítják ki az étrendjüket, hogy az majd a gyermekük számára is ideális legyen.

baba122

Nehéz eligazodni a sok tanács között

Amikor egy családba újszülött érkezik, a rokonok hamarosan mind különféle, többnyire eltérő gyereknevelési tanácsokkal rukkolnak elő. Ilyenkor hallható a legtöbb olyan mondat, hogy „te már három hónaposan úgy etted a rántott húst, mint más gyerek az anyatejet, mégis felnőttél” vagy „ugyan, semmi baja nem lesz egy kis pörköltszafttól”, és hasonlók.

Azonban az 1-3 éves gyermekek emésztőrendszere még nincs felkészülve az ilyen nehezen emészthető, zsíros, túl sok fehérjét tartalmazó fogásokra.

A zöldségek, gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabonák, a már adható tojásfehérje, növényi olajok, a sovány húsfélék és tejtermékek, halak mellett az ebben a korban szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmazó tejalapú gyerekital alkothatják a gyermek-étrendet.

A szárazhüvelyesek, olajos magvak adásával várjunk addig, míg a gyermek önállóan, félrenyelés nélkül képes enni és emésztőrendszere megbirkózik a bab-, lencsefélék nagyobb élelmirost-tartalmával is.

Forrás: