A sportoló kamaszok inkább alkoholizálnak

A sportoló kamaszok ritkábban dohányoznak és használnak drogokat, ám gyakrabban isznak alkoholt – állapították meg felmérésükben amerikai kutatók.

A szakemberek vizsgálatukhoz az amerikai országos kábítószer-ellenes intézet, a NIDA által szponzorált tanulmány adatait elemezték. A jelentéshez 12 ezer fiatal válaszait tekintették át középiskolás koruktól, akiknek a fele a követés során egészen 25-26 éves koráig rendszeresen kitöltötte a kérdőíveket.

Az első felmérésből az derült ki, hogy a fiatalok a megelőző hónapban 0-5 alkalommal ittak alkoholt és 0-2 alkalommal szívtak marihuánát. Napi 0-1 szál cigarettát szívtak átlagosan, és 9 százalékuk használt tiltott szert.

shutterstock_62675980

A követés eredménye azt mutatta, hogy a csapatjátékot vagy egyéni sportot űző egyetemisták nem sportoló kortársaikhoz képest kisebb valószínűséggel szívtak cigarettát (27 százalék a 38-hoz képest) vagy marihuánát (16, illetve 23 százalék), és kisebb eséllyel használtak más tiltott drogot, ám gyakrabban italoztak (57, illetve 45 százalék).

A szerzők szerint az italozás a csapatok egy részénél fontos közösségi tevékenységként jelenik meg, a meccseket követő csoportnyomás veheti rá a fiatalokat az ivászatra. A Georgetowni Egyetem kutatóinak tanulmánya az Addiction című szakfolyóiratban jelent meg.

Forrás: