Utáld te is apádat, ha már én utálom!

Tipikus bosszú: nem ritka, hogy ha a házasság megromlott, az anyának elege van a párjából, igyekszik a gyermeket is “elvadítani” tőle.

Kemény dolog érzelmileg a válás – különösen, ha már egy vagy több gyermek is született a frigyből, és főleg, ha az elszakadás az egyik fél számára egyszerűbb. Lelkileg legalábbis nem annyira megterhelő – ha az anya vagy az apa már nem szereti egykori párját, ez gyakran előfordulhat.

Node mit kezdjen magával hirtelen a másik fél, akinek korábban eszébe sem volt a válás? Talán meg sem fordult a fejében, hogy velük ez megtörténhet, talán villámcsapásszerűen érte, hogy a párja kitálalt, és menni akart. Az ok bármi lehet, de a legjobban mégis akkor fáj, ha kiderül: a gyermekek apja mást szeret, és netán meg is csalta a feleségét.

Az anya számára ilyenkor nemcsak azt nehéz megemészteni, hogy a párja talált egy "nála jobbat" – az elfogadhatatlan a számára, hogy a gyermekét, a közös csemetéket is hátrahagyta. Nem ritka, hogy a nő, aki sokszor elhagyatva és megalázva érzi magát, kétségbeesésében és szomorúságában olyan eszközökhöz folyamodik, amelyről úgy gondolja: visszavághat vele a volt párjának.

Gyerek, a szövetséges (?)

A szétköltözés, a válás után az anya hajlamos önmagát sajnáltatni – sok szülő választja taktikának ezt, az áldozat szerepébe bújik, és elkezdi szidni a másik felet – esetünkben a gyermek apját, lehetőleg a kicsi előtt is. Érzelmi zsarolást alkalmaz, magához akarja édesgetni őt – gondolván, ha ő utálja aput, utálja a gyerek is, szövetségest keres benne.

Az ilyen anyák általában nagyon jól tudják, mivel befolyásolhatják legjobban a csemetét. Állandóan panaszkodnak, a vélt és valós sérelmeiket is felhozzák. Igyekeznek a másik ellen hangolni a gyereket, aki erről kezdetben mit sem sejt. A módszerrel nagy eséllyel rombolják a "hűtlen gazember" (vagyis az apa) iránti ragaszkodását, szeretetét. A gyermek, aki ekkor még nem tud mérlegelni, valóban elkezd távolodni a másik szülőtől – egyre mélyebb lesz az érzelmi szakadék, míg végül a gyermek, akinek valójában mindkét szülőjére szüksége lenne, az önsajnáltató mártírt (az anyát) választja.

Ezzel azonban az anya nem kis visszavágót nyer, hanem egy életre tönkreteheti az apa és a gyermek kapcsolatát, melyet a csemete gyakran csak azután próbál újra elemezni és helyretenni (ha még egyáltalán lehetséges), hogy már felnőtt, és látni kezdi a múltbeli történések mögött zajló lelki folyamatokat, okokat.

"Ennek is apád az oka!"

Az önmagát sajnáltató szülő ugyanakkor bizonyos esetekben éppen az ellenkező hatást váltja ki a gyermekből, mint amit szeretne. Miközben a másik szülőt szidja, igyekszik szépnek látszani, erkölcsileg magasabbra emelkedni a csemete szemében – a gyermek azonban, noha sajnálja és tiszteli erőfeszítéseiért, érzelmileg kezdi elutasítani őt. Hazugságokra vetemedik, hogy ne bántsa meg.

Sokszor a gyermek – különösen, ha már tizenéves – jóval korábban tisztán látja, mit tesz az anyja, és lehetőség szerint igyekszik az apjával fenntartani önerejéből a jó kapcsolatot – sok esetben azonban ennek is vita a vége az anya részéről, aki hajlamos bármilyen probléma miatt a volt párját okolni, az "ennek is apád az oka", "ez is miatta van" kezdetű kiselőadásokkal. Azt sem igazán veszi észre, hogy a gyermeke vagy gyermekei nagyon besokalltak már a helyzettől, és legszívesebben menekülnének otthonról.

Fontos tudni: az, hogy az anya mártír-szerepbe bújik, általában a nem megfelelő önértékelésnek köszönhető. Az önsajnáltató emberrel tudatni kell, hogy szükségünk van rá, nem boldogulnánk nélküle, de magatartásával nem ér el semmit, sőt, az anya-gyermek kapcsolattal sem tesz jót. A másik szülővel szembeni, szükségtelen vádaskodásról ésszerű vele beszélni, ha ez lehetséges.

Gyerek, a lelki szemetesláda

Az sem megoldás persze semmire, ha nemcsak az anya, hanem az apa is gyermeknek önti ki a szívét, úgymond kiteregeti a szennyest. A csemete, aki mindkettőjüket szereti, igyekszik pártatlan maradni és eszerint megítélni a helyzetet, de közben lelki szemetesládát csinálnak belőle – nehéz elkerülni ezt a helyzetet. A szülőknek látniuk kell, mit okoznak ezzel a gyermeknek, akit szükségtelen terhelniük a lelki problémáikkal.

Valószínűleg pont elég gond neki, hogy édesanyja és édesapja már nem alkot egy családot. Odáig nem szabadna eljutni, hogy lassan azt érezze, egyik szülőre sem számíthat igazán, hogy pajzsnak használják egymással szemben, vagy egyiküket jobban szeresse, a másikat viszont elkezdje szánni.

Forrás: