Csinos nőnek, csinos kislány

Egy tudományos kutatásban, azt állítják, hogy a szép nők leginkább lányoknak adnak életet.

Ez magyarázza azt is, hogy sok modell lánya az édesanyja nyomdokaiba tud lépni: például Yasmin Le Bon, aki a lányával, Amberrel ugyanannak a modellügynökségnek a tagja vagy Jerry Hall, akinek a lányai, Elizabeth és Georgia Jagger szintén rendszeresen megjelennek a kifutókon.

Dr Satoshi Kanazawa, a Londoni Gazdaság Iskola munkatársa 17 leánygyermek életét követte nyomon, akik 1958 márciusában látták meg a napvilágot Nagy-Britanniában. A kislányok külsejéről először a tanáraik mondtak véleményt hétéves korukban, majd azt vizsgálták, hogy később, 45 évesen milyen nemű gyermekeik voltak.

yasminlebonx1

A korábban csinosnak számítók között egyenlő arányban voltak fiús és lányos anyák, akiket azonban nem találtak vonzóbak, jórészt fiúkat neveltek. Más szóval a szép nők nagyobb eséllyel szülnek lányokat – áll a Reproductive Sciences által közzétett adatokban.

Egy korábbi amerikai kutatás, amelyben kétezer ember vett részt, arra az eredményre jutott, hogy azét lesznek a nők szebbek a generációk során, mert a szép asszonyok több gyermeket szülnek – és nagyrészt lányokat. Dr. Kanazawa úgy gondolja, hogy a szülők hajlamosak olyan utódokat létrehozni, akiknek előnyükre válnak a tulajdonságaik, márpedig a szépség fontosabb egy nő, mint egy férfi számára. Ez magyarázza, hogy az erős és agresszív pároknak inkább fiaik születnek.

131702_l1

Nem mindenki ért azonban egyet ezzel az elmélettel. A Columbia Egyetemen dolgozo Andrew Geltman a People magazin által évente megváltasztott 50 legvonzóbb ember listáját elemezte ki 1995 és 2000 között, és statisztikja szerint ezeknek a sztároknak nagyrészt fiaik vannak – vagyis pont ellentétes eredményre jutott, mint Kanazawa. Valószínű, hogy a hírnek a három fiút nevelő Victoria Beckham is jobban örül.

Nem ez az első eset, hogy Kanazawa vitatott elmélettel áll elő. Nem olyan régen arra a feledezésre jutott, hogy főleg az alacsony intelligenciájú férfiak csalják a társukat, mivel véleménye szerint a hűség az evolúciós fejlődésnek egy magasabb fokához társul, amit az okosabbak könnyebben elérnek. „Elméletem szerint az intelligens férfiak jobban tudják értékelni a kizárólagos szexuális kapcsolatot, mint kevésbé eszs társaik.” – magyarázta.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.