Asztmával is sportolhatsz!

A Kanadai Tüdő Szövetség felhívja a betegek figyelmét, hogy megfelelően beállított gyógykezelés mellett nem kell lemondaniuk a rendszeres testmozgásról.

A Kanadai Tüdő Szövetség kiemelten foglalkozik a sportolás kérdésével. A program jelmondata: "Asztmával is sportolhatsz!?", mely az egyesület elnökének elmondása alapján arra is felhívja a figyelmet, hogy a rendszeres testmozgást még a fizikai terhelésre jelentkező asztmás panaszok esetén sem kell mellőzni.

Az edzés csak akkor okozhat rohamot, ha a betegség nem megfelelően kontrollált. Jól beállított gyógykezelés mellett a mozgás csakis jótékony hatású lehet, segítségével az általános fizikai edzettség mellett a tüdők állapota is javítható.

A Chest folyóiratban megjelent friss kutatásból az is kiderül, hogy a mozgás milyen előnyökkel jár az asztmás betegek számára:

– kevesebb asztmás tünet jelentkezik,

aktívabb életet élhetnek,

asztma22

– a testmozgás hatására a betegek hangulata javul, kevésbé feszültek,

az életminőségük javul.

Összességében tehát a betegek fittségi állapotával egyenes arányban javulnak asztmás panaszaik is.

A kezelőorvossal egyeztetve minden beteg összeállíthatja a saját "asztma akciótervét". Egy részletes leírást arról, mely tartalmazza az állandó gyógyszereket, azokat a tüneteket, amikre az adott gyógyszert szedni kell, valamint az asztmás roham során követendő teendőket. Beszéljük át a sportolásra vonatkozó javaslatokat. Orvosunk segítségünkre lehet a megfelelő sportág megválasztásában is.

Forrás: