Koraszülést csökkentő tojás

Hároméves fejlesztőmunkával olyan tojásokat állítottak elő, melyek fogyasztása csökkenti a koraszülés lehetőségét és a kettes típusú cukorbetegség kialakulását.

Az egészségvédő tojások előállításának kifejlesztésére az EcoMotive Kft. és partnere összesen 120 millió forintot fordított, melyből 71 millió forint uniós pályázati támogatás volt. A források közel 40 százalékát a termelésben használható eszközök beszerzésére, míg a fennmaradó összeget kutatás-fejlesztésre fordították.

Az EcoMotive Kft. évente 70-90 millió tojást dolgoz fel, melyből teljes és sárgájára, illetve fehérjére szeparált tojáslét, valamint tojásport állítanak elő. Az alapanyag 80-90 százaléka magyar termelőktől származik.

A társaság 20 főt foglalkoztat, 2011-ben 607 millió forintos nettó árbevételt értek el – mondta az ügyvezető.

Orbán Tas elmondta, speciális takarmányokkal sikerült növelni a tojásban lévő pozitív élettani hatásokkal bíró összetevőket.

Az általuk "kismamatojásnak" elnevezett változatban a szokásos értékek kétszeresére növelték a folsav és hatszorosára az E-vitamin értékét.

meh14

Ezek az összetevők állatkísérletekkel bizonyítottan a koraszülés elkerülésében játszanak szerepet és jobban felszívódnak, mint a tablettában szedett hatóanyagok.

Az omega-3, illetve a CLA tojásokban a speciális takarmányoknak köszönhetően 18 szorosára nőtt a konjugált linolsav (CLA) mennyisége és ötszörösére emelkedett az omega-3 zsírsavak aránya, ezek csökkentik a vér koleszterinszintjét, illetve egészségvédő hatásúak.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint az egészségvédő tojások por és tojáslé formájában is elérhetők. Tervezik a termékek kiskereskedelmi forgalmazását, illetve külföldről tapasztaltak intenzív érdeklődést a fejlesztés iránt, olyan cégektől, akik további élelmiszeripari termékeket gyártanak.

Forrás: