Az élet kenyere

„Nemzet Kenyere” verseny zajlott Budapesten az UKBA kiállításon. A fenti szlogennel indította el a GastroPan (Kárpát-medencei Magyar pékek és cukrászok) Egyesület 2011-ben, a „Nemzet Kenyere Magyar Pékek Kenyérversenye Határok Nélkül” című versenyét.

Azzal a céllal, hogy a kenyeret és a kenyeret készítő embert a fókuszba helyezze a verseny napjára. A mindennapi kenyerünk, amely magasztos kifejezéssel, az ókori ember szóhasználatában azt jelentette „az élet”– mindennapi megítélését szeretnénk javítani. Az idei kenyér seregszemlét a GastroPan Egyesület a Magyar Pékszövetséggel közösen rendezte meg.

A szibériai hideg, a hófúvások, a nehéz közlekedés dacára megmutatta a pékszakma, hogy minden külső körülménnyel dacolva teljesíti a feladatát, ha a fogyasztó elé kell állnia.A versennyel közel szerettük volna hozni azokat az embereket, akik sütik a kenyeret – azokkal, akik fogyasztói a világ legfontosabb élelmiszerének. A seregszemlére jelentkeztek Erdélyből az ezeréves határ közeléből ahol a jellegzetes Székely Pityókás kenyeret sütik, felvidék jellegzetes ízeit is elhozták, de a hazai pékek is bemutatták egyedi gyártású kenyereiket.Az UKBA kiállításon megrendezett verseny kettős célt szolgált, a fogyasztó megnézhette és megkóstolhatta, az igazi nagyanyáink ízeit megjelenítő kenyereket, de találkozási lehetőséget biztosít a világban élő és dolgozó magyar pékeknek is. A mai rohanó világ, részben szétszakította a kenyér gyártója és fogyasztója közötti személyes találkozás lehetőségét. A kereskedelem beékelődött a folyamatba, személytelenné változtatta a kenyér és az ember kapcsolatát.

liszt1

A versenysorozattal az a célja a szervezőknek, hogy megmutassuk a pék kreativitását, az szakma iránti elhivatottságát, a szakma iránti alázatát. Mert ahhoz, hogy minden reggel friss kenyér legyen az aszatokon, a péknek minden éjszaka és minden ünnepnapon dolgozni kell.A verseny a külső körülmények hatása ellenére sikerrel zajlott le.A „Nemzet Kenyere” 2012 évi győztese és egy évig a cím birtokosa, Irimiás Péter Erdélyben -Érmelléken született, de Magyarországon, Andornaktályán dolgozó pékmester lett, a „Koppány Aranykenyér” névre keresztelt termékével.A második helyezett Viszokai Bertold a Lökösházi Wamsz pékség tulajdonosa, a kenyér neve „Lökösházi Kenyér”. A verseny harmadik helyezett terméke, a szakma jövőbeli céljait megszemélyesítő biotechnológiával készült kenyér, a „ Bio kendermagos rozsláng cipó”lett, melyet a hazai biotechnológia úttörőjeként megismert, Lábatlani pékmester Ollé Sándor sütött. Kiemelést érdemel még a legtávolabbról 790 km távolságról érkezett versenyző, a negyedik helyezést elért, Kézdivásárhelyi Székely Pékség, „Székely Pityókás” kenyerével. A verseny üde színfoltját jelentette 4 fős a család Székely népviseletükkel, melyet mindannyian büszkén viseltek.

A szakmai zsűri avatott ítészei mellett a „Nemzet Kenyere” versenyt a fogyasztók is minősítették, a kenyereket bárki megkóstolhatta és a szavazatával segíthette a számára legjobbnak ítélt kenyeret. A fogyasztók szavazata alapján a közönségdíjat a Szlovákiából Komárnóból érkezett Janik József a BAKER-pekáreò- pékség tulajdonosa érdemelte ki. A következő „Nemzet Kenyere” versenyt 2013 évben Marosvásárhelyen rendezi meg a szervező GastroPan Egyesület.

Forrás: