A női vezetők zöldebbek?

Egy amerikai kutatás szerint azokban az országokban, ahol a nők magasabb társadalmi pozíciókat foglalnak el, kevesebb kárt okoznak a klímában, mint ahol a nők hátrányosabb helyzetben vannak.

Christina Ergas és Richard York, az amerikai Oregon egyetemének szociológusai azt állítják, hogy a nők parlamentben, minisztériumokban és egyéb döntéshozó szervekben való részvétele a lakosság kisebb szén-dioxid kibocsátásával jár.

Kutatásuk eredményei azt sugallják, hogy világszerte javítani kell a nők társadalomban elfoglalt szerepét, ha lassítani akarjuk a klímaváltozást. ,,A hatékonyabb döntéshozatalhoz, ezen a területen a nők legalább egyharmados részvételére van szükség ezekben az intézményekben." – javasolja Ergas es York.

Ennél kisebb arányú részvételnél már fennáll a veszélye annak, hogy figyelmen kívül hagyják őket, nem mernek felszólalni, vagy már nem tudják képviselni a „női” véleményt megfelelőképpen. A nemek és a környezetvédelem közti kapcsolatot vizsgálva a következő tények derültek ki.

munka43

• Azok az országok, ahol a nők több helyet foglalnak el a parlamentben, több környezetvédelmi egyezményt írnak alá.

• A nők klímaváltozással kapcsolatos tudományos ismeretei az Egyesült Államokban szélesebb körűek, mint férfitársaiké.

• A nők a környezeti kockázatokat fenyegetőbbnek ítélik meg.

• A nők aktívabbak a környezetvédelmi reformok véghezvitelében.

• A nők 60-80%-os többségben vannak a környezetvédelmi szervezetek alapító tagjai közt. Az Egyesült Államokban a férfiak részvétele a döntéshozatalban 80%. (A magyar parlamentben a nők aránya csupán 9%.)

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: