10 zöld ötlet, hogyan renováljunk fürdőt

A ház legdrágább részén spórolhatunk leginkább. Környezetbarát és takarékos megoldások a fürdőben.

Tény, hogy a házak legdrágább helyisége többnyire a fürdő.

A dizájn mellett pedig érdemes a környezetbarát megoldásokkal is számolnunk. Minden jelenben meghozott döntésünkkel hosszú távon takaríthatunk meg komoly összegeket. Így aki most készül a fürdő felújítására, hasznos ötleteket meríthet a következő összeállításból.

Takarékoskodj a vízzel és a pénzzel!

A háztartások vízfelhasználásának közel 30 %-át a WC használata teszi ki. Éppen ezért alaposan meg kell fontolni, milyen típust választunk a fürdő ékének. Ugyanígy a csaptelepek és a zuhanyrózsák kiválasztásánál sem szabad, hogy a kinézet legyen a döntő. Számoljunk a vízzel, hogy több maradjon a zsebben. A család és a környezet is hálás lesz.

Ragyogó ötlet

Ahogy a lakás többi részében, úgy a fürdőben is nagyon fontos, hogy természetes fény áradjon be. Tehát sose feledkezzünk meg az ablakokról. A kukkolóktól nem kell tartani, hiszen számos remek megoldás létezik az üveg típusától az árnyékolókon át, hogy elrejtsük azt, amit nem akarunk megmutatni.

Nem kell mindent lehúzni!

A zöld gondolkodás egyik alapvető része a körforgásban való lét. Ha ezt megértjük, rájövünk, hogy dolgunk végeztével valójában egy új folyamat veszi kezdetét. Igen, a belőlünk távozó salakanyag újrahasznosítható, például a kertben trágyaként.

furdo7

Nézd meg jól, hogy mire ülsz!

Több oka van annak, hogy a legkörnyezetkímélőbb WC-t válasszuk az otthonunkba. Mielőtt megvesszük a megfelelőt, érdemes alaposan utánajárni, melyiket tartjuk a legideálisabbnak. Ma már léteznek speciális tartályokkal és tárolókkal felszerelt fajták, melyek alkalmasak a vízzel való takarékoskodásra, vagy akár a komposztálásra is.

Takarékos tusolás

Egyrészt átlagosan hétszer több vizet engedünk le, ha a fürdőkádban lubickolást választjuk, másrészt ez a tisztálkodási mód nem csak gyorsabb, de egészségesebb is a fürdésnél. Persze sokan azzal érvelnek, hogy a kádban ki tudnak kapcsolódni, de ez többnyire csak azt jelenti, hogy a lakás egyik részén sincs egy számukra kialakított, békés és nyugodt hely. Ezen viszont könnyű változtatni.

Egy csepp se menjen kárba

A csöpögő csap drága mulatság. Meg lennénk lepve, mennyi víz csepeg el feleslegesen. A felújítással nem csak a csöpögéstől, de a csúszós felülettől is érdemes megszabadulni. Számtalan balesetet okoznak a nedves részek a fürdőben, sőt az állott víz a bacilusok melegágyává válik. Jó ötlet tehát a csúszásgátló és természetbarát anyagok alkalmazása.

furdoszoba

Csúszásmentes övezet

A csempe és a járólap mintája mellett fontos tényező kell, hogy legyen az anyaga és a kialakítása. A különböző kerámiák előállítási módja káros a környezetre vagy a szervezetre is. Ezeket a vegyszerekkel kezelt felületeket tehát el kell kerülni.

Nem a forró a jó

A víz felmelegítése rengeteg energiát és pénzt vesz igénybe. A fürdő renoválásakor tehát érdemes alternatív megoldásokat keresni. Ilyen lehet a napenergiával működő vízmelegítő, a vákuumcsöves napkollektor kiépítése. Gondoljunk arra, hogy az első hallásra magasnak tűnő összeg hamar behozza az árát a számlák értékének csökkenésével.

Lényeges a légmozgás

A fürdő tisztán tartása kényes feladat. Ráadásul a meleg víz és a levegő találkozásakor létrejövő pára hamar barátra talál a penész formájában.  Ezeket a gondokat pedig hajlamosak vagyunk vegyszerrel kezelni. Helyette viszont a jól működő szellőztetőrendszer remek megoldást jelent a problémára.

Természetbarát anyagok

A legfontosabb szempont, hogy a fürdő anyaga ne segítse elő a gombák és a penész elszaporodását. Emellett könnyen tisztítható és környezetbarát legyen szinte minden része a felújított fürdőnek. Ha ennek megfelelően döntünk, biztosak lehetünk, hogy ez az egyszeri beruházás minőségében fogja megváltoztatni a család életét és javítani az anyagi helyzetét.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.