A gyógyító fehér fény

A „fehér” fényű LED izzók behatása ötször nagyobb mértékben gátolja a melatonin termelődését, mint a narancssárga-sárga fényt kiadó magasnyomású nátrium lámpáké.

A Journal of Environmental Management folyóiratban megjelent nemzetközi tanulmányból az derül ki, hogy a rövidebb hullámhosszú, fehér fényt kiadó izzók nagyobb mértékben elnyomják a szervezet melatonin-termelését, mint narancssárga-sárga fényt kibocsátó izzók. A melatonin szabályozza biológiai óránkat, továbbá a vegyület antioxidáns és rák ellenes hatásáról is ismert.

Abraham Haim professzor úgy véli, a hagyományos környezetszennyező anyagokhoz hasonlóan az éjszakai mesterséges fényre vonatkozóan is szabályozást és törvényeket kellene alkotni. A kutatók már korábban is tudták, hogy a fehér mesterséges fény (amely valójában kék fény a spektrumon) elnyomja a szervezet melatonin-termelését. Az is ismert tény volt, hogy a melatonin-termelés gátlása, ami többek között a biológiai óránk szabályozásáért felelős, viselkedési és egészségügyi zavarokat okozhat.

A mostani kísérletben azonban a kutatók első alkalommal hasonlították össze a különböző típusú izzók a melatonin-termelésre gyakorolt hatását. Különösen a közvilágításban használt izzófajtákat vizsgálták.

f1wp8zc31

Az összehasonlításból az derült ki, hogy a fehér fényt adó fémhalogén izzók háromszor nagyobb mértékben, a fehér fényű LED izzók pedig ötször nagyobb mértékben nyomják el a szervezetben a melatonin-termelést, mint a magas nyomású nátrium lámpák.

A kutatók úgy vélik, hogy a napjainkban tapasztalható átállás a nátriumlámpákról a fehér fényű izzókra növelni fogja a melatonin-termelés elfojtását az emberekben és az állatokban.

A szakemberek szerint a „fényszennyezést” is jogszabályokkal és törvényekkel kellene kordában tartani, más szennyező anyagokhoz hasonlóan. Először is a „fehér” fény használatát csak a legszükségesebb esetekre kellene korlátozni. A lámpaoszlopokat úgy kellene telepíteni, hogy a lámpa fénye ne vetüljön a horizont fölé, amivel jelentősen csökkenteni lehetne a fényszennyeződést. Általánosságban pedig kerülni kellene a túlzott megvilágítást, és amikor nincs szükség lámpára, egyszerűen le kellene kapcsolni.

Forrás: