Előzd meg a rákot – Oregánóval!

Nemcsak elrágcsálva, de fűszerként is megelőzheti a rák kialakulását az oregánó, legalábbis arizonai kutatók erre a megállapításra jutottak.

Az oregánóból kivont olaj rendkívül gazdag olyan tápanyagokban, amellyel felvehetjük a harcot a baktériumok ellen, erősíti az immunrendszert és ezáltal a rákos sejtek kialakulásának esélyét is jelentős mértékben lecsökkenti.

A kutatás kiterjedt arra is, hogy milyen formában kell a fent nevezett növényt fogyasztani, ekkor derült ki, hogy nemcsak a nyers oregánólevél tartalmazza a szükséges anyagokat, hanem a kipréselt olaja is, tehát ha élelmiszerhez adagoljuk, ugyanolyan hatásos, mint frissen vagy szárított fűszerként.

Az Arizonai Egyetem mikrobiológusa, Sadhana Ravishankar egy korábbi vizsgálati eredményt szeretett volna megerősíteni, az oregánót ugyanis már korábban ismerték rendkívül erős antioxidáns és baktériumölő hatásáról. A mostani kutatássorozat célja az volt, hogy megmaradnak-e a legfontosabb vegyületek a feldolgozás során.

organo

A vizsgálatban kiderült, hogy azok a molekulák, amelyek egy hús magas hőmérsékleten történő főzése közben alakulnak ki és felelőssé tehetők a rák kialakulásáért, az oregánóolaj használatakor akár 78%-kal alacsonyabb eséllyel jelentek meg.

„Az ötlet, hogy valamilyen növénnyel hatástalanítsuk az összes baktériumot, rendkívül érdekes volt számomra” – mondta el arizonai újságíróknak a kutató.

A felfedezés azért különösen fontos, mert korábban a baktériumokat és a mikrobákat mindenféle vegyi anyagokkal, vagy durva besugárzással tudták csak kiölni az élelmiszerekből, az oregánóolaj viszont ezeknek természetes alternatívája lehet, és a laboratóriumi kísérletek bebizonyították, hogy működőképes módszer.

Természetesen további vizsgálatokra van még szükség ahhoz, hogy pontosan megállapítsák, milyen módon hat az olaj, de a kutatók azt remélik, hogy az áttörés eredményeképp az élelmiszer-biztonság is javul.

Amíg ezt kiderítik, addig is érdemes sok oregánót használni a konyhában, nemcsak azért, mert finom az íze, hanem mert kifejezetten erőteljes fegyvernek számít a bélrendszerben előforduló élősködők és gombák ellen is, sőt, a candidától szenvedők életét is határozottan megkönnyíti a rendszeres fogyasztása.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.