Ki tesz többet a szerelmi kapcsolatért?

Egy, a mobiltelefonok híváslistáit és szöveges üzeneteit elemző tanulmányból kiderült, hogy a nők a leggyakrabban a házastársukat hívják fel, többször, mint bármely más személyt.

Az eredmények 3 millió brit híváslistáinak és szöveges üzeneteinek az elemzésén alapuló tanulmányból származnak, amelyek azt sugallják, hogy a párkapcsolat sokkal fontosabb a nőknek, mint a férfiaknak. "Ez az első igazi bizonyíték arra, hogy a szerelem hajtóerői a nők" – nyilatkozta a tanulmány társszerzője, Robin Dunbar, az Oxford Egyetem munkatársa. Az adatokból azonban az is kiderült, hogy a férfiak is a feleségüket hívják fel a legtöbbet, de ők átlagosan csupán az első hét év során, utána a barátaik válnak fontosabbakká.

trauma4

A kutatók nem csak a házastársi kapcsolatokra, hanem a barátiakra is kíváncsiak voltak. Kiderült, hogy a nők a harmincas éveik közepétől a negyvenes éveik közepéig legjobb barátnőnek inkább fiatalabbat választanak. A férfiak azonban inkább a velük hasonló korúakkal barátkoznak. A kutatók szerint a nőknek azért lehet fontosabb egy szerelmi kapcsolat, mert fajfenntartási ösztönöktől vezéreltek, miszerint a férfitól függ a gyermekvállalásuk esélye. A férfiak ezzel szemben lazábbak kapcsolataikban.

Sok antropológus úgy véli, hogy a társadalmak alapvetően patriarchálisak, de Dunbar professzor szerint ez csak a mezőgazdaságon alapuló társadalmakra igaz, és a modern ember modern társadalmában a társadalmak matriarchálisak. A tanulmány a Scientific Reports oldalain jelent meg.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: