Színek, melyek beszélnek!

A szinesztézia az egyik legfurcsább ismert mentális jelenség, ami lényegében azt az emberi tulajdonságot rejti magában, amikor valakiben az egyik érzékszerv által keltett benyomás aktivál egy másik érzetet, azaz az illető például „látja”a hangokat, vagy „hallja” a színeket, netán „érzi”azok illatát.

Van, aki ezzel a képességgel születik, van, aki egy stroke után tapasztalja meg mindezt, de olyanok is akadnak, akik pszichedelikus szerek – például LSD – hatása alatt élik meg a fenti jelenséget. A leggyakoribb eset, hogy valaki bizonyos színekhez betűket vagy számokat társít, sőt gyakran színesnek lát egy szöveget, miközben azt egyszerű feketével írták.

színek

A Kalifornia Egyetem két kutatója azt a nézetet fogalmazta meg, miszerint ez a sajátságos képesség – amely hétszer gyakrabban fordul elő művészeknél, mint hétköznapi embereknél – lényegében azért fejlődött ki, hogy segítsen az embereknek a nagy ötletek megszületésében.

Az utóbbi évtizedekben számos kutató tanulmányozta a szinesztézia jelenségét. David Brang és V. S. Ramachandran azon az állásponton vannak, miszerint a szinesztézia esetében az agy különféle érzetekért felelős területei között kialakult kölcsönös aktivitás áll a háttérben.

A kutatók szerint az, ha az általában egymástól elkülönülő agyterületek közt kommunikáció jön létre, lehetővé teszi az emberek számára, hogy szokatlan, nagyszerű ötletekkel rukkoljanak elő.

Forrás: MTI


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.