Eladósodni – ép ésszel 2011-08-24 Kívül-belül Megosztás: Tweet Sorozatunk második részében a pénzpiaci válság és az egekig kúszó hitelek miatt összeroppantak problémáival foglalkozunk. Ezúttal Rabovszky Dóra traumatanácsadó van segítségünkre. Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a pénzpiacról és az elszálló hitelek miatt idegileg összeroppanó, sokszor halálba menekülő és házukat magukra robbantó emberekről. Sorozatunkban szakértőink segítségével arra keressük a választ, van-e kiút az állandó szorongásból, hogyan lehet túlélni és normálisnak maradni – miközben szépen lassan mindenünk elvész. Rabovszky Dóra traumatanácsadó évekig a tűzoltóságnál dolgozott, napi szinten szembesült emberi drámákkal. A svájci frank megerősödésén személy szerint is sokat vesztett, mégsem vesztette el optimizmusát. A pozitív gondolkodásról és arról kérdeztük: miért veszünk fel hitelt, ha úgysem tudjuk visszafizetni azt? Egyrészt mivel a társadalom hitelekre rendezkedett be, sokan nem gondolják végig, mivel jár a hitelfelvétel. Másrészt pedig elég kevés fiatal kap vagy örököl lakást, így tehát önerőből, magyarán hitelből kell elindulniuk. Annak ellenére nagy volt a hitelfelvételi kedv az országban, hogy a bankok felhívták a figyelmet, hogy a forintalapú hitel biztonságosabb, azonban magasabb volt a törlesztő részlet is. Értelmiségiek, sőt, sok pénzügyekben jártas szakember esett bele ebbe a csapdába. Milyen lelki következményekkel jár az eladósodás? Kilátástalan, tehetetlen, sarokba szorított érzéseket kelt, mint bármilyen másik veszteség elszenvedésénél. A leggyakoribb pszichoszomatikus következményei pedig: magas vérnyomás, szív- és koszorúér betegségek, illetve gyomorfekély. Sőt, továbbmegyek, mivel az állandó szorongás immungyengeséggel jár, bármilyen hozott vagy bennünk lappangó betegséget felerősíthet. Hogyan lehet megküzdeni az állandó feszültséggel? Főként az állandóan változó törlesztő részletek miatti szorongással, amelyek sokunknak okoz napi fejfájást. Az iskolában sajnos nem készítenek fel bennünket ilyen gyakorlati problémákra. Nagyon kemény szituáció: helyre kell állítani a lelki békénket, miközben körülöttünk minden zavaros és bizonytalan. Magunkból kell erőt merítenünk. Az egyik legbiztosabb pontunk kellene, hogy legyen az otthonunk, ami éppen bizonytalanságba süllyed. A legbiztosabb a négylépéses megnyugtató-célkitűző rendszer. Első lépésként testünkkel foglalkozzunk, hogy helyre állítsuk belső egyensúlyunkat: fárasszuk le magunkat fizikálisan (erre megfelelő bármilyen sport vagy kétkezi munka), majd gyakoroljuk a lazítást (pl. jóga, relaxáció). Fontos, hogy ne hagyjunk időt magunknak a rágódásra és az aggódásra. Második lépésként vegyünk elő papírt-tollat, és írjuk le, mi a legrosszabb, ami történhet velünk. Legyünk őszinték: lehet, hogy semmi pénzünk nem marad, lehet, hogy a lakásunk elvész. Vegyük számba a lehető legrosszabbat, ami megtörténhet, majd fogadjuk el, hogy megtörténhet. A biztos rossz is jobb, mint a bizonytalan – ahogy tartja a régi mondás. Érezni fogjuk a megkönnyebbülést, amint elfogadjuk a megváltoztathatatlant. Harmadik lépésként írjuk össze az összes lehetséges cselekvési tervet, mit tehetünk. Kérjünk segítséget ismerőseinktől, keresgéljünk fórumokon sorstársak tapasztalataiból, érezzük, hogy nem vagyunk egyedül és vannak olyan emberek, szervezetek, akik képesek segíteni, vagy legalább a lelket tartani bennünk. Negyedik lépésként a rendelkezésünkre álló információk alapján döntsünk, mit fogunk tenni. És azonnal fogjunk neki a megvalósításnak, halogatás nélkül. Mi legyen az önváddal? Hogyha tisztességesen összegyűjtöttük az objektív tényeket és körültekintően döntöttünk, akkor felmenthetjük magunkat, hiszen adott pillanatban a lehetőségekhez mért legjobb döntést hoztuk meg. Másnap mindenki okosabb, de hát elég groteszk mondjuk azért hibáztatnunk magunkat a lottósorsolás után, hogy múlt héten miért nem a kihúzott öt számot ikszeltük be. Mindez nem önbecsapás? Nem, mert ha megtörtént dolgokat szeretnénk meg nem történtté tenni, akkor a tehetetlenségbe és a sikertelenségbe beleőrülünk. Muszáj elfogadni azt, hogy a múlt már megtörtént, húzni egy szép, vastag vonalat és alatta folytatni. Van egy mondat, amit kitartóan kell ismételgetni, egészen addig, amíg szokásunkká nem válik: így van, nem is lehetne másképp. Azt kell mondani: rendben, hibáztam, megtörtént, vesztettem, a jövőre nézve nem az a lényeg, mennyit bánkódom és rágódom, hanem hogy mit tanulok belőle és hogyan tudom a viselkedésemet megváltoztatni, hogy a hasonló helyzeteket elkerüljem vagy eztán már jól oldjam meg. Sokan alkoholhoz, cigarettához nyúlnak… Rövid távon talán megoldás, mert az ember jól érzi magát tőlük. Illékony örömöt kínálnak, de meddig: néhány napig vagy hétig? Ennél sokkal hatékonyabb, ha nem dugjuk homokba a fejünket, hanem szembenézünk a mumusunkkal. Nem az a bátor ember, aki nem fél. Az a bátor ember, aki megküzd a félelmeivel. De van remény: sokan jól dolgozzák fel a traumákat… A helyes traumafeldolgozás egyszer csak eljut egy olyan egészséges pontra, amikor az ember azt mondja: a trauma nélkül ma nem lennék az, aki vagyok. Mi, szakemberek innen tudjuk, hogy a feldolgozás sikeres és gyakorlatilag gyógyultnak nyilvánítható az illető. Ilyenkor az emberek átértékelik életüket, lelkileg megerősödnek és gazdagabbá válnak. Mint ahogy a mondás tartja: ami nem öl meg, az megerősít. A másik szemszögből nézve a jövőt: hogyan lehet egy válság után hitelfelvételre rábeszélni az embereket? Nem kell rábeszélni őket. Kényszer és vásárlói igény ugyanúgy lesz a jövőben is és az emberek ugyanúgy fognak döntéseket hozni, felelősen, vagy épp felelőtlenül. Aztán pedig ugyanúgy a bankokat fogják hibáztatni, hiszen az ember könnyebben dolgozza fel a veszteségét, ha valakit hibáztathat. A traumafeldolgozás teljes és hatékony folyamatát nézve persze a harag és a bosszú nem jó tanácsadó, a kezdeti lépések megtételében azonban érdekes módon nagyon sokat segít, ha konkrét felelőst, bűnöst találunk, mintha a sorsot vagy magunkat kellene hibáztatni. Forrás:
