Előre elítélt szépség? 2010-10-21 Kívül-belül Megosztás: Tweet A külsővel a jelenlegi kultúránk nagyon sokat foglalkozik. Egyre több hangsúly esik a megjelenésre, különösen az első benyomás jelentőségére. Nem is csoda, hiszen manapság a kapcsolatok viszonylag gyorsan köttetnek, amikor nincs idő arra, hogy mélyebben, különféle helyzetekben megismerhessék egymást az emberek. Maradnak a sztereotípiák, az általánosítások, a típusok osztályozása, ami nagyban segítheti az embert, hogy eligazodjon az emberek között. Csakhogy ezek az általánosítások nemcsak segítik a személyészlelést, hanem gyakran hátráltatják a pontos megismerését a másik embernek. Gyakran az előítéletek olyan erősek, hogy néha inkább hiszünk abban, amit látni szeretnénk a sztereotípia miatt, mint a másik személy tényleges tulajdonságainak, amelyeket alkalmunk volt megtapasztalni. Az embereket olyannak látjuk elsősorban, amilyenek az elvárásaink velük kapcsolatban. A szociálpszichológia kiderítette, hogy mindannyian rendelkezünk úgynevezett burkolt személyiségelméletekkel, amelyek alapján másokat megítélünk. Ez annyit jelent, hogy bizonyos tulajdonságokhoz több más tulajdonságot is társítunk, anélkül, hogy ennek mindenkor a tudtában lennénk. A kutatók azt találták, hogy különbözőek vagyunk abban a tekintetben, hogy hányféle tulajdonságot használunk a másik ember jellemzésekor. Vannak, akik csak 2-3 jelzőt variálnak (Pl.: rendes, okos, jó ember) és vannak, akiknek ez a repertoárja sokkal szélesebb (érzékeny, nagyvonalú, szerény, komoly, labilis, szép, kellemes, figyelmes, szexi, vonzó, kívánatos stb.). Képzeljük el, hogy valakiről például megtudjuk, hogy nagyon intelligens. Ha választanunk kéne látatlanban, hogy vajon udvarias-e, vagy sem, vajon mit választanánk? Talán legtöbben arra voksolnának, hogy udvarias, de biztos lenne valaki, akinek volt már olyan személyes tapasztalata, hogy egy intelligens ember udvariatlan volt vele, ő erre szavazna. Ez is egyfajta előítélet. Vagyis ezek a kapcsolatok, tulajdonságok többek között függnek az adott kultúrától, de az egyes ember személyes tapasztalataitól is. Gyakran az ismert tulajdonságokat összekapcsoljuk a még nem ismertekkel, hogy kipótoljuk a zavaró hiányosságainkat. Vannak úgynevezett központi értékek, amelyek köré gyakrabban csoportosítunk más tulajdonságokat. Kutatók szerint, ha valaki rendelkezik egy pozitív központi tulajdonsággal, hajlamosak vagyunk az illetőt felruházni további előnyös tulajdonságokkal. Ne higgyünk azonnal a szemünknek. Ha felismerjük, hogy az emberekkel kapcsolatos elképzeléseink gyakran hibásak, vagy elfogultak, könnyebb lesz megjavítani ítéletalkotási folyamatainkat, és talán tudunk kíváncsian, és nyitottan tekinteni a másik emberre, annak reményében, hogy valóban alaposabban megismerjük. A szép külső alapján nagyobb valószínűséggel gondoljuk a másikról, hogy megbízható, becsületes, rendes, udvarias, szeretetre méltó stb. Ezért így is viselkedünk velük, aminek hatására ők is kedvesebbek lesznek. Ekkor az önbeteljesítő jóslat válik realitássá, ami után már nehéz megítélni, hogy milyen lett volna az illető, ha csúnyának látjuk, és negatív tulajdonságokat tulajdonítunk neki, és úgy is viselkedünk vele. A külsőleg vonzó emberekről egy kísérleti helyzetben azt gondolták, hogy jobb a személyiségük, boldogabbak, szerencsésebbek, ezzel szemben az átlagos külsejű emberekről azt gondolták, hogy azok jobb szülők. Tehát nem minden pozitív tulajdonságot kapnak meg a szép emberek! A szépségnek sok előnye van, hiszen nagyon sok területen előnyöket élveznek az átlagos, vagy a csúnya emberekkel szemben. De ha valakiről kiderül, hogy a szépséget fel akarja használni valamilyen cél érdekében, visszaél a szépségével, akkor sokkal szigorúbban ítélik meg. Vagyis, ha valaki szép, viselje a szépségét szerényen, természetesen, és ne annak alapján akarjon érvényesülni, mert ha ez a másik számára kiderül, már nem lesz egyértelműen pozitív a megítélése. Jó hír, hogy a szépség mellett a mosoly a következő központi érték, ami köré az emberek hajlamosak sok jó tulajdonságot társítani. Forrás:
