Nem mindig jó a csókos száj

A hatalmas ajkak Lisa Rinna védjegyévé váltak, most mégis szeretne megszabadulni tőlük, ezért már elkezdte a kezelést egy plasztikai sebésszel.

Lisa Rinna híres helyett már-már hírhedtnek volt mondható az óriásira duzzasztott ajkai által, ám a 47 éves színésznő most mégis úgy döntött, sebészkés alá fekszik és normális méretűre szabatja vissza a száját. ?Az ajkaim kezdték meghatározni, ki vagyok, és ez zavart.? – árulta el a döntés okát a People magazinnak.

A színésznő, akit többek közt a Melrose Place című sorozatból ismerhetünk, tavaly vallotta be, hogy 1986-ban fecskendeztetett szilikont a szájába, hogy az teltebb legyen. Az azonban meglepte, hogy a közvélemény ezt a vallomását nem fogadta túlzott lelkesedéssel, noha saját bevallása szerint is nagy bátorság kellett hozzá, hogy őszinte legyen. ?Vettem egy nagy levegőt és őszintén beszéltem. De ezzel mintha csak arra adtam volna felhatalmazást, hogy támadásokat kapjak. Fájdalmas volt.? – árulta el utólag.13179Az ajakcsökkentő folyamat első lépése, vagyis maga a műtét sikeresnek mondható, bár Lisa Rinna szája egyelőre duzzadt a beavatkozás miatt. Ennek ellenére ő is és orvosa is elégedettek, mert az ajkából egyenletesen sikerült eltávolítani a szilikont, ?nem érzem hepehupásnak a számat? – mondta a színésznő. A teljes gyógyulásig viszont még fél év van hátra, ennyi időre van szükség, míg teljesen lelohad az érzékeny szövet és a hegek is felszívódnak. Lisa mindenesetre nagyon boldog, elmondása szerint fantasztikusnak érzi az eddigi változást.

?Az ajkaim már nem dagadtak, és nagyon sima!? – mondta el, hozzátéve, hogy ?nem számít, mások mit gondolnak, ezt magamért tettem.?

Lisa példája intő lehet mindazoknak, akik fiatalon meggondolatlanul választják a mesterséges szépészeti beavatkozásokat. Az apró korrekciók néha előnyösek lehetnek, de a plasztikai műtétekkel is lehet túlzásba esni, ami később keményen visszaüthet. Ha tehát Ön, kedves Olvasó, legközelebb valamilyen plasztikai műtéten gondolkozik, jusson eszébe, hogy a hatás évekre is szólhat és nem biztos, hogy megéri a feltűnés.

Forrás: