Colin Firth, a tudomány nagykövete

Az Oscar-díjas színész társszerzője lett egy szakcikknek, amely politikusok agyát vizsgálta, hogy megállapítsa, világnézet alapján van-e különbség köztük.

A király beszéde sztárja a Radio 4 csatorna Today című műsorának szerkesztése kapcsán adott megbízást a kutatásra. A szakértők azt vizsgálták, miben különbözik az egyes politikai oldalakon álló emberek agya. Az eredményt a Current Biology című folyóiratban tették közzé.

Geriant Rees, a Londoni Főiskola Idegtudományi Osztályának munkatársa először a konzervatív Alan Duncan és a munkáspárti Stephen Pound agyát vizsgálta meg a rádióműsor számára, majd a kutatást még 90 emberre terjesztették ki. Az eredmények azt mutatták, hogy az agy bizonyos területeinek a vastagsága felelős a konzervatív vagy liberális attitűdért.

q5pgskbq

Miután a résztvevőkkel egy kérdőívet is kitöltettek, azt tapasztalták, hogy csupán ezzel a vizsgálattal 72 százalékos pontossággal tudták megállapítani az egyén politikai véleményét.

A New York-i Egyetem professzora, John Jost szerint a felfedezés biztató, mivel alátámasztja és kiszélesíti a korábbi kutatások eredményeit. Ugyanakkor hozzátette: „Még évek kellenek, hogy teljesen megértsük ezt a jelenséget. Addig azonban nem tesz rosszat az idegtudománynak, ha Colin Firth-t teszi meg nagykövetének.”

Forrás: