A gyomorégés rizikófaktor

Új kutatások szerint gyakori gyomorégés akár 79 százalékkal növelheti a torok- és a hangszáldaganatok kialakulásának esélyét.

Dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical gasztroenterológus főorvosa szerint a kellemetlen érzés és a reflux kezelhető.

A gyomorégés a reflux tünete lehet

Az Amerikai Rákkutatás Szervezetének lapjában megjelent cikk szerint a megnövekvő rizikó elsősorban a nem dohányzókat és nem alkoholizálókat fenyegeti. A kutatásból az is kiderült, hogy a savlekötőknek ebből a szempontból jelentős védőhatást képesek kifejteni.

A gyomorégés maga nem más, mint egy kellemetlen, égő érzés a mellkasban, a szegycsont mögött, amely jellemzően hullámokban érkezik. Az is előfordulhat, hogy a fájdalom a nyakat, a torkot és az állkapcsot is érinti. Ez a jelenség a reflux nevű betegség egyik jellegzetes tünete lehet.

gyomor_katt1

A savlekötők preventív hatásúak is

Az amerikai kutatók Boston környékén 631 daganatos beteget vontak be a vizsgálatokba, közülük 468-an torokrákkal, 163-an hangszáldaganattal küzdöttek. Kontrollcsoportnak 1234 önkéntest vontak be, akiknek semmiféle daganatos betegségük nem volt.

Valamennyiükkel kérdőívet töltettek ki, amelyben rákérdeztek a gyomorégéssel kapcsolatos tapasztalataikra, a dohányzási és alkoholfogyasztási szokásaikra, a családban előforduló daganatos betegségekre és bizonyos szociodemográfiai adatokra.   
Ismervén a HPV vírus, és néhány nyak-, fejdaganat közti összefüggést, a kutatók vértesztekkel is analizálták, megtalálható-e a résztvevők szervezetében ez a vírus.

Az eredményekből kiderült, hogy a gyomorégés (vagyis a hátterében álló reflux) 78 százalékkal megnöveli a nem dohányzó és nem alkoholizáló betegeknél a torok- és hangszáldaganat rizikóját.

Ugyanakkor a szakemberek azt is megállapították, hogy a savlekötők 41 százalékkal csökkentették a daganatok kialakulásának esélyé. (A savlekötőkre vonatkozó megállapítás független volt a dohányzástól, az alkoholfogyasztástól, a HPV státusztól, ugyanakkor a preventív hatás klinikai igazolásához még további vizsgálatok is szükségesek.)

hasfajas3

A reflux kezelhető

A gyomorégés egyik fajtája, az éjszakai saváttörésnek nevezett jelenség egyrészt zavarja az alvást, másrészt a savas visszafolyás veszélye lehet, hogy a folyadék a légcsőbe és a tüdőbe jut, és visszatérő tüdőgyulladást és hörghurutot okoz. A krónikus köhögés, torokfájás és -gyulladás mögött is rejtőzhet a reflux- ismerteti dr. Mármarosi István, az Oxygen Medical gasztroenterológus főorvosa.

Fontos tudni, hogy az életmódbeli szabályok betartásával – például gyakori, kevesebb evés, dohányzás, irritáló ételek elhagyása – és orvosi segítséggel jól karbantartható a reflux.

A kezelés már csak azért is elengedhetetlen, mert a kezelten betegség rákmegelőző állapothoz vagy akár daganathoz is vezethet. A leggyakoribb szövődmény mégis a nyelőcsőgyulladás vagy – fekély. A legfontosabb, hogy már a legkisebb, tartósan jelentkező panasznál is forduljunk orvoshoz, de fogyás vagy hányás esetén mindenképpen!

Forrás: