Tanulás alvás közben

Ha nem jut eszembe, hogy hova tettem este a kulcsokat, akkor a memóriám hagyott ki már megint. 

Tanulás álmunkban?

A Max Plank Intézet kutatói azt vizsgálták, hogyan tárolódik a hosszú távú memóriába egy bizonyos élmény. Sikerült minden eddiginél erősebb bizonyítékot találniuk arra, hogy alvás közben a rövidtávú memóriából- a hippocampusból- az agykéregbe kerülnek át a megjegyzésre ítélt események, ráadásul ezt a folyamatot az agykéreg irányítja.

Az emlékek tárolásának pontos mechanizmusa egyelőre nem ismert részleteiben. A legtöbb agykutató azt az elméletet támogatja, hogy a hippocampusban ideiglenesen tárolt információk közül néhány órával vagy nappal később az agykéregbe kerülnek azok, melyeket tulajdonképpen megjegyzünk. Ez a folyamat főleg mély alvás közben zajlik le, azonban az emlékek kiválasztásának elve nem ismert. Thomas Hahn, Mayank Mehta és a Nobel-díjas Bert Sakmann vezetésével az intézeti kutatócsoport új megvilágításba hozta azokat a folyamatokat, melyek az emlékeket létrehozzák. A kutatómunkához egy teljesen újfajta technológiára volt szükség.

alvas kozben
Ez merőben meglepő eredmény, hiszen eddig a tudósok is úgy képzelték, hogy a hippocampus sejtjei írják be gyakorlatilag az emléknyomokat a kérgi idegsejt-hálózatba. Dr. Mehta szerint ezt az eredményt többféle képen is lehet magyarázni: “Vagy a megfigyelt mechanizmus része az emlékek tárolásának, vagy az emlékképek agyon belüli átíródása nem olyan módon megy végbe, mint ahogy eddig gondoltuk.”

Bármelyik is lesz a helyes válasz, egy jól kidolgozott eljárásnak köszönhetően nagyon sok olyan kérdés kerülhet megválaszolásra, melyre eddig az agykutatóknak lehetőségük sem volt. “Amennyiben sikerül egyetlen idegsejt hatásait a vele kapcsolatban álló idegsejt-hálózaton vizsgálni, akkor alapvető felfedezéseket tehetünk az agy működési struktúrájának megismerése terén“- hangsúlyozta Dr. Hahn.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.