Javítja a memóriát az alvás

Segíthet az alvás, hogy ne felejtsük el azt a fontos dolgot, amit másnap vagy később el szeretnénk intézni – állítja egy tanulmány.

A 24 egyetemi hallgató bevonásával zajlott vizsgálatból kiderült, hogy azok a diákok, akik aludtak egyet egy jövőbeni feladat kigondolása után, nagyobb valószínűséggel vitték sikerre elgondolásukat, mint azok, akik alvás előtt próbálták meg valóra váltani terveiket. Arra is fény derült, hogy a tervezett cselekvés megvalósításának képessége nem attól függ, milyen mélyen ágyazódott be a késztetés a memóriába: sokkal inkább egy hely, egy helyzet vagy körülmény idézi fel bennünk, mit is akartunk csinálni.

alvas

Az előremutató (prospektív) memóriának nevezett képesség olyan dolgokat foglal magába, mint például annak észben tartása, hogy gyógyszert kell bevennünk, ajándékot kell vennünk a házassági évfordulóra vagy be kell vásárolnunk a gyerek születésnapi bulijára,magyarázták a Washington Egyetem kutatói egy sajtóközleményben.A tudósok úgy vélik, a prospektív memória folyamata a lassúhullámú alvás során zajlik (ez az alvás korai szakasza), ebben fontos szerepet játszik az agy hippokampusza és kérge közötti kommunikáció. Előbbi a memória képzésében, utóbbi a tárolásban lényeges.

Azt gondoljuk, hogy a lassúhullámú alvás során a hippokampusz újraaktiválja a nemrégiben megtanult emlékeket és áthelyezi azokat az agy hosszútávú memóriájába – mondta el Michael Scullin pszichológus doktorandusz a sajtóközleményben.  A lassúhullámú alvás élettana elősegíti a tárolt emlékek megerősítését.

Forrás: https://napidoktor.hu/