Ágykarate mesterek és obszcén alvók

A REM alvási viselkedészavar egyre gyakoribb, mely tünetileg gyógyítható, ám súlyos betegségek előjele lehet.

Félelmetes alvók

Napközben Lawrence Neumann kiegyensúlyozott, megfontolt, kedves ember volt, és sok éven át szerető férje Bonnie-nak. Éjjel azonban, mikor aludni akartak, a férfi teljesen megváltozott, obszcén szavakat üvöltött, morgott, rúgott és megütötte felesége karját, vagy durván kivetette magát az ágyból.

A Chicagótól 40 km-re lakó streatori házaspár 16 éven át nem tudta, mi és miért történik velük éjjelről éjjelre. A háziorvosuk nem tudta megmagyarázni a szokatlan tüneteket. Úgy tűnt, senki nem tud erről semmit.- mondta a 73 éves Lawrence, aki jelenleg már nyugdíjas.

láb, talp, alvás

Foto:pixabay.com

Az Északnyigati Egyetem Feinberg orvosi karának neurológusa állított fel diagnózist végül, mely a megkönnyebbülést jelentette számukra. Lawrence egy kevéssé ismert betegségben, REM alvási viselkedészavarban szenved. Az ebben szenvedő betegek álmukban, alvás közben öntudatlanul cselekszenek. A betegség megállapítása jelentette a fordulópontot életében, mert a kezelés rendkívül egyszerű.

10 beteg közül 9 férfi, a nagy többség 50 évesnél idősebb, bár az új kutatás eredményei szerint egyre több köztük a fiatal. Dr. Bradley Boeve, a Mayo Klinika neurológus professzora, az állapot szakértője szerint ez azért van, mert egyre nagyobb figyelmet kap az alvászavarok problémaköre. Sok betegnél a házastárs már a nászéjszakán tapasztalt hasonló jelenséget.- mondta.

Ausztrál kutatók fedezték fel, hogy az alvászavarok, különösen az alvási apnoé ronthatja az ember azon képességét, hogy akár személyes emlékeit felidézze, valamint növeli a depresszió esélyét is.

Memóriazavart, depressziót is okozhat az alvászavar

A becslések szerint kétszáz felnőtt közül egyet sújt ez a furcsa állapot, az agy egy részének működési zavara miatt, mely elnyomja az izomműködést az REM alvás, az álom vagy a szundikálás ideje alatt. Az REM alvási viselkedészavar jelenléte sokkal gyakoribb lehet az idősebbek körében. Az Olmsted megyében a 70-90 évesek körében végzett felmérés szerint 2 300 felnőtt közül 9 % jelzett az állapotnak megfelelő tüneteket. Ha csak a fele beteg valóban, az még mindig 4-5 %-ot tesz ki, ami már meglehetősen gyakoriknak számít.- mondta Boeve.

Az egyre bővülő kutatási anyagból kiderül, hogy az állapot előjelzője a Parkinson-kórnak és a Lewy-testes demenciának a betegek 25-50 %-ánál. Az még nem világos, hogy ez miért van így, de az agy alsó felének egymáshoz közeli területein található neuronok lehetnek érte a felelősek, állítja Dr. Carlos Schenck, aki elsők közt írta le az REM alvási viselkedészavart.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Ildikó

    “A betegség megállapítása jelentette a fordulópontot életében, mert a kezelés rendkívül egyszerű.” Ez áll cikkben. És mi ez az egyszerű kezelés? Ez titok? Erről miért nem írnak?

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.