Terhesség megrendelésre

Magyarországon különböző felmérések szerint, a párok 10-18 százaléka meddő. Orvosi módszerek segítségével van remény a megtermékenyítésre.

A meddőség okának felderítéséhez mindkét fél vizsgálata elengedhetetlen. Meddőségről akkor beszélünk, ha egy év alatt rendszeres, fogamzásgátlástól mentes szexuális élet mellett sem következik be terhesség egy gyermekre vágyó párnál. Statisztikai módszerekkel kiszámítható, hogy ha a peteérés körüli időben legalább egyszer közösülés történik, a teherbeesés esélye 20 százalék.

Ez alapján – egyéves időtartamra vetítve – a terhesség létrejöttének esélye 85 százalék. Ma azonban már számtalan lehetőségük van a meddő pároknak arra, hogy mégis bővüljön a család.

terhessegi-teszt1

A kivizsgálások után a párok különböző testreszabott kezeléseken mennek keresztül. Az első lehetőség szerint az úgynevezett ciklusmonitorizáláson esnek át, amikor is a szakértők szabályozzák ugyan a hormonok működését, de a megtermékenyítés a természetes módon működik.

Meddőségi kivizsgálás során, amennyiben nem találnak kóros spermaleletet, súlyos petevezető-betegséget (mindkét oldali lezártság) vagy kritikus hormonértékeket a nőnél, akkor az inszeminációt ajánlják fel. Az eljárás sikeressége 15-20%, mely kedvezőbb a spontán „otthoni” teherbeesési aránynál (10-15%).

Létezik az úgynevezett donor inszemináció is. Azon pároknál végzik, akik férfitagjánál nincs felhasználható sperma anyag, illetve azon egyedülálló – gyermeket akaró – nőknél, akik a törvényi szabályozásnak megfelelnek. Az eljáráshoz szükséges donor spermaanyagot, előzetes szerződéskötés után – a megfelelő anonimitást betartva – spermabankból tudjuk beszerezni.

sperma18

Az alaplombik programon kívül három eljárás létezik az ejtsd: ixi (amikor az apa hímivarsejtjei betegek), az ízi, ami a spermákat nagyítja és a legújabb módszer a pixi. A legmodernebb azonban az úgynevezett PDG program, vagyis a Preimplantációs genetikai diagnosztika.

Egyes genetikai betegségek a szülőktől továbbörökíthetőek az utódokba. Annak érdekében, hogy az adott – ismert – genetikai rendellenesség ne örökítődjön tovább az utódba, lombik eljárás során, visszaültetés előtt lehetőség van az embrió genetikai állományának vizsgálatára. Mikro manipulációs technikákkal a 8 sejtes embrióból – büntetlenül eltávolítható egy-két sejt (blasztomer biopszia), amely vizsgálható az adott genetikai betegségre.

Amennyiben a genetikai állomány nem kóros, a preembriót visszaültethetik, és belőle egészséges magzat fejlődhet. Azonban ha tartalmazza a genetikai elváltozást, az embriót nem ültetik vissza. Egyéb megoldások között szerepel az ivarsejt adományozás, a hazánkban nem engedélyezett béranyaság, a 40 év felettieknek, az egyedülállóknak, a homoszexuálisoknak, leszbikusoknak és az onkológiai esetekben.

terhes41

Az extrém lombikprogramok között szerepel az úgynevezett Designer Babys program, amikor a szülő állítja össze, hogyan is nézzen majd ki gyermeke. Milyen színű legyen a haja, a szeme és milyen tulajdonságokkal rendelkezzen.

Ha valakinek még mesterséges úton sem lehet saját gyermeke, annak több lehetősége is van arra, hogy mégis szülővé váljon.

Forrás: