Válni vagy nem válni?

Valójában nem az a kérdés, hogy elváljunk, vagy sem, hanem mit és hogyan gondoljunk át a végleges, vagy inkább végzetes lépés előtt, hogyan jöjjünk ki jól.

Egyetlen kutatási eredmény sem támasztja alá, hogy az elvált szülők gyermekei később alkalmatlanabbak lennének egy boldogabb, élhetőbb életre mint az egyben maradó családokban nevelkedett társaik. A gyermek rugalmas alkalmazkodóképességét (reziliencia) ugyan negatívan befolyásolhatja a szülők válása, de nem rombolja szükségképpen, vagyis nincs szignifikáns összefüggés a válás és a várható kedvezőtlen hatások között.

Maradjanak-e együtt azok a szülők, akiknek gyermekük van?

A következő modell jól megvilágítja a problémát és minden tekintetben egyértelmű útmutatóul szolgálhat ilyesfajta dilemmák alkalmával: a párkapcsolat egy 4 lábú székhez hasonlít. A 4 láb mint szimbólum jelentése:

1. a nemi, vagyis szexuális viszony, azaz a férfi-nő kapcsolat,

2. a szülőtársi kapcsolat,

3. szövetségesi viszony, másképpen a gazdálkodásra irányuló kapcsolat

4. és az önmegvalósítás: karriertervek, ambíciók (minden, ami nem közös feladat).

Ha ennek a virtuális széknek valami miatt meggyengül az egyik tartóeleme, a kérdés nem úgy merül fel, hogy mi legyen a többi, alkalmasint kifogástalan állapotú alkotórésszel (pl. mi legyen a gyerekkel válás közeli krízisben, vagyis a szék ép lábával), hanem, hogyan javítsuk meg a gyenge láncszemet. Ebből következően a címben megfogalmazott kiinduló kérdést másképpen kell feltennünk ahhoz, hogy egy élhetőbb élet kialakítására kapjunk megoldási alternatívákat, életszcenáriókat. Csak ezután gondolkodhatunk el, váljunk vagy sem.

Azt is mondhatnánk, ebben a vonatkozásban teljesen mindegy, hogy a párkapcsolaton belül, vagy annak megszüntetésével, a rendszeren kívül mással, másképpen pótoljuk mindazt, ami szükséges számunkra. Előbb vagy utóbb a felmerülő problémákat ugyanis -szakember segítségével- orvosolni kell (karrier, szexualitás, stb.).Nagyon javaslom, hogy mihamarabb forduljanak coach-hoz (mentális edző), aki segít az életvezetési elakadások felszámolásában. Ha pedig válásra kerülne sor, semmiképpen se pereskedjenek, vegyék igénybe az igazságügyi mediációt (peren kívüli egyezségkötés, pártatlan egyezségközvetítés). Az országban már több száz hivatásos párkapcsolati és válási mediátor dolgozik. Segíteni tudnak a válás tényleges levezetésében és az ezt követő gyászmunka (1-3 év) kezelésére is tesznek javaslatokat.

Az idő nagyon fontos tényező. Minél tovább inog az a szék, annál nagyobb az esélye, hogy a többi láb sem bírja a terhelést, és végleg felmondják a szolgálatot. Olyan sebeket szerezhetnek, ami megakadályozhatja az család tagjait, hogy az új világuk felépítésébe fogjanak, esetleg ténylegesen elkerülhetetlen lesz a szakítás.

Mit is jelent az konkrétan, hogy inog a szék? A jövőkép elvesztése miatt a párok a félelmeik zsákutcájába kerülnek és már a legegyszerűbb kérdésekben sem képesek eligazodni, dönteni pedig ennél is nehezebben. A tudatos akarat illúziójának elvesztése mindenkit megakadályoz abban, hogy kontrollélményt éljen át. Ennek hiányában valamennyien úgy érezzük, nem uraljuk többé a helyzetünket, kicsúszik a lábunk alól a talaj. Ugye, ismerős? Netán a fatalizmus kerít hatalmába: ?én már mindent megpróbáltam, de nincs kiút?.

Azon gondolkozni, hogy mi vezetett a helyzet kialakulásához, ?mi lett volna ha??? komoly időveszteséget jelenthet. A szülőknek pszichológiai szempontból eléggé érettnek, felnőtt személyiségnek kell lenniük ahhoz, hogy az inproduktív konfliktust termékeny tanulássá fordítsák.Hogyan nyugtassuk meg a gyermeket, hogy nem felelős a válság kialakulásában?

Bizony a gyermeknek sok esetben olyan vágyai lehetnek, ami az ?itt és most? stratégiával írhatók le, pl. de jó anyáék közé feküdni az ágyba! Nyilvánvaló tény, hogy ez direkt módon okozhatja a szülők szexuális viszonyának megromlását. A hosszútávú stratégiák kialakításáért viszont a szülők a felelősek. Kizárólag ők rendelkeznek olyan kompetenciákkal, készségekkel és képességekkel, hogy uralni tudják a hasonló helyzeteket.

Miután minden tekintetben a szülők a felelősek, ismét az a kérdés, hogy a felnőttek, érett személyiséggel élik-e meg a válságot.

Sokszor hangoztatják a válságban lévők: ?Nincs semmi baj, minden rendben van!?, de nonverbális jelekkel (hang, arckifejezés, testtartás), azaz testbeszéddel, metakommunikációval azt fejezik ki, hogy nagyon is szenvednek. Ezeket a hazugságokat a még alig beszélő pici gyermekek is megérzik (sőt!) és leleplezik.

Ha hazugságot tapasztal egy kis ember, előbb-utóbb ?elfordul? a szülőtől. Olyan tükörbe nem néznek szívesen, amelyik tartósan torzít. Márpedig elsősorban a szülőktől tanulhatnak különböző életfontosságú mintázatokat. Ha ebben akadályozzuk őket, súlyos mentalizációs deficitet szenvednek. Így kódoljuk beléjük, hogy ők se tudjanak majd megbirkózni az életvezetési nehézségekkel.Az átmeneti időre, amíg a szülők nem hozzák meg döntéseiket, nem rendezik a párkapcsolatukat, több helyről kérjenek segítséget (ne tanácsot!). Nagyszülők, testvérek, barátok. Ők sem képesek feltétlenül a kialakult helyzetet higgadtan kezelni, de a gyakorlati terhek megosztására átmenetileg alkalmasak lehetnek.

Jó megoldás-e a nyitott házasság?

Minden megoldás jó, ha az mindkét fél számára elfogadható. Visszatérve a szék metaforánkhoz, ez olyan, mint amikor a szék egyik lábát (férfi-nő kapcsolat) kiemeljük és a házaspár készít egy új lábat. Amennyiben az nem hosszabb vagy rövidebb a többinél és egyébként minden elem elég erős és tartós, a toldás biztonságos lehet. A gyermeknek az az érdeke evolúciósan, hogy két ép szülője legyen. Lényegében az a legfontosabb, hogy a felnőttek mihamarabb jó pszichológiai állapotba kerüljenek és gondoskodni tudjanak az utódaikról. Ha konszenzus van arról, hogy a nyitott házasságot választják, mint megoldást és ezt mindketten valóban hitelesen képviselik, akkor ez akár házasságmentő lehet a számukra.

Minden élethelyzetben számtalan konfliktus adódhat. A konfliktusból tanuljuk a társas együttműködés szabályait. Nem az a fő szempont tehát, hogyan kerüljük el a problémákat, hanem hogyan jöjjünk ki belőlük jól. Nem a tényleges megoldás számít, hanem hogy példát mutassunk a gyermeknek a problémamegoldás módjáról. A szülőknek az a feladata, hogy kivezessék a gyermeket a gyerekszobából. Nem tudjuk megakadályozni, hogy a gyermekeink ne éljenek át nehézségeket, kérdés, hogy felkészítettük-e őket, adtunk-e nekik többféle megoldási stratégiát.

Forrás: