Mentálisan üdít a zöld terület!

Joggal érezhetik úgy a valóságos betondzsungelben élők, hogy fojtogatja őket valami! Aki körül csak egy kicsit több zöld övezet van, mentálisan is egészségesebb lehet.

Új helyre tervezünk költözni? Legyen az bár albérlet vagy saját otthon, cseppet sem hátrány, ha van a szomszédságában zöld övezet: park vagy akár csak egy kisméretű kert. A zöldövezet ugyanis jó hatással van mentális egészségünkre – mutat rá egy tanulmány.

Az exeteri egyetem által végzett kutatás hangsúlyozza, hogy azoknak az embereknek, akik a nemrég szintén városi-, ám zöldövezetbe költöztek, mentális egészsége még 3 évvel később is profitált ebből a lépésből.

Mindez elgondolkodtathatja azokat, akik a városokban szeretnének maradni: érdemes felkutatniuk élőhelyükön belül új, zöld területeket. Dr. Ian Alcock kutató szerint a várostervezőknek is célszerű figyelembe venniük a kutatás eredményét. Az emberek számára hosszútávú és tartós előnyt jelent zöldövezetben élni.

kert1

Az Environmental Science & Technology című lapban megjelent tanulmány 1064 ember sorsának alakulását követte végig egy ötéves időszak alatt, olyanokét, akik zsúfoltabb városi környezetből költöztek nagyobb-, illetve kisebb zöld területek közelébe.

Mentális egészségüket egy kérdőív alapján vizsgálták – olyan mentális zavarok után kutatva, mint a depresszió vagy a szorongás; ugyanakkor közérzetüket, hangulatukat általában is vizsgálták, az „elmúlt néhány hetet” figyelembe véve.

A kutatók rámutattak, hogy a zöldebb területekre költözött embereknél javulás figyelhető meg a mentális egészség terén. Azoknak viszont, akik kevésbé zöld területekre mentek élni, egy éven belül romlott a mentális egészségük – mindaddig, amíg nem költöztek ismét egy zöldövezetbe. Ezután a közérzetük normalizálódott.

Úgy tűnik tehát, hogy a kevésbé zöld városrészbe költözés negatívan befolyásolhatja a mentális egészséget. Olyan negatív várakozásként tekinthetünk erre, mint például egy válás. Hogy milyen hatással van a költözés az egyes személyekre, az már más kérdés.

kirandulas

Vannak olyanok, akik például azért döntöttek úgy, hogy egy városiasabb részre költöznek, mert több a munka- és a szórakozási lehetőség. Könnyen lehet, hogy ők boldogtalanabbak voltak a zöldebb övezetben, hiába vette körül őket a természet. Mivel meglépték ezt a döntést – beköltöztek a városba -, az ő mentális egészségük javult.

Természetesen, nem mindenki teheti meg, hogy nagyobb zöld terület szomszédságában éljen. Ám szerencsére a tanulmány kimutatta azt is, hogy a zöldövezetben töltött rövidebb idő is jó hatással van mentális egészségünkre. Egy 2010-es tanulmány szerint már napi 5 perc szabadban végzett mozgás is javítja nemcsak a mentális egészséget, de az önbecsülést is!

"Azt pedig nagy valószínűséggel szinte mindenki megteheti, hogy otthona közelében napi szinten kimozdul, jár egyet vagy akár tornázik, megmozgatja magát a szabadban" – hangsúlyozta Jules Pretty kutató. Ha a jó példát mindenki követné, alighanem az egészségügyi kiadások is csökkennének…

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.