Kim Cattrall önbizalom tippjei

Hat tipp ahhoz, hogy laza maradj és végül egy tanulság, amit minden sikerre éhezőnek le kell nyelnie! Nyerd meg a Szex és New York sztárjának könyvét.

1. Próbáld meg nem túlreagálni a félelmet

Normális dolog, hogy félsz, ha nagy a kockázat: a tested heves szívveréssel, kiszáradó szájjal reagál. Ezek a jelek figyelmeztetnek, hogy valami, ami fontos számodra, veszélyben forog. A félelem tünetei tulajdonképpen nem is olyan rémesek, hiszen hasonló érzetet kelt bennünk az is, ha nagyon boldogok vagyunk. Nem fogsz meghalni, és úrrá tudsz lenni a testi tüneteken is.

2. Ne húzd fel magad

Sok év szereplés után még most is ideges leszek, ha ki kell állnom a színpadra vagy a kamera elé, de már nem fogom fel negatívan. Tulajdonképpen, ha nem érzek valami kis bizsergést a hasamban, akkor tudom, hogy nem melegedtem bele igazán. Úgy fogom fel, hogy a tehetségem szól hozzám az idegeim nyelvén. Azt üzeni: fontos, hogy jó munkát végezzek, hogy izgatott vagyok, és sok energiát fektetek abba, amit teszek.

3. Állj ellen a negatív gondolatoknak

Amikor felébred benned a szorongás, ne gondolkodj negatívan. Inkább mondogasd magadnak: ?Készen állok. Jól érzem magam. Koncentrálok a feladatra. Erősnek érzem magam. Ma senki nem állhat az utamba!?

4. Nyugtasd meg magad

Nekem az a legjobb módszer, ha tudatosan megpróbálok mélyeket lélegezni. Keresek egy nyugodt helyet, és ötször lassú, mély lélegzetet veszek. Ötig számolva belélegzem a levegőt az orromon keresztül, aztán bent tartom ötig, majd ismét ötig számolva a számon át fújom ki. Próbáld ki te is egy vizsga, egy állásinterjú vagy akár egy randevú előtt.70665. Lazítsd el az izmaidat

A szakemberek bebizonyították, hogy az izommerevség együtt jár az idegességgel. Erre mondjuk, hogy feszültek vagyunk. Az idegességet és a szorongást fenntartja, sőt tovább fokozza a görcsösen feszülő izom. Próbáld megfigyelni, milyen izomcsoportok feszülnek meg, ha stresszes időszakban vagy, és tanuld meg egyenként ellazítani ezeket az izmokat. Az izmok ellazítása pozitív üzenetet küld az egész testen át az agyig, jelezve, hogy nem vagy veszélyben: így sokkal könnyebb nyugodtnak maradni.

6. Nézz szembe a félelmeiddel

A félelem leküzdése gyakorlással fejleszthető. Ne kerüld az olyan helyzeteket, amelyektől esetleg tartasz, inkább próbálj meg úgy tekinteni rájuk, mint lehetőségekre, hogy megtanuld kezelni a félelmet. Idővel kevésbé fogsz majd az adott helyzetre fókuszálni, és inkább az önbizalom-fejlesztés folyamatára összpontosítasz. Így, ha előáll egy tényleg rémes helyzet, sokkal jobban tudod majd kezelni.

Mindegy, hogy félelmedet leküzdeni vagy kezelni fogod ? még legalább egy dolog van, amit kénytelen leszel alaposan megtanulni az életed során.

Ha soha nem hibázol, az azt jelenti, hogy soha nem próbáltál ki semmi újat, soha nem próbáltad túllépni a határaidat, soha nem néztél szembe a kihívással. Ha úgy gondolod, egy hiba maga a vég, elvesztél. De ha úgy tekintesz rá, mint egy kezdetre, sokkal közelebb kerülsz a következő sikeredhez – még akkor is, ha ehhez néha át kell írni a forgatókönyvet.

?Jobb felfedezni az éltetet és hibázni, mint biztonságosan élni. Egy-egy hiba, amit elkövetünk, az ár amit megfizetünk ? egy teljes életért.? ? Sophia Loren

Forrás: