Négy dolog, amelytől az idős elme éles maradhat

A mozgás, a képzettség, a nem dohányzás és a szociális aktivitás idős korban is segíti a tiszta gondolkodást.

Ezt állapították meg a San Franciscói Kalifornia Egyetem kutatói a Neurology című szakfolyóirat egy korábbi számában megjelent tanulmányukban.

testmozgás, sport

– élethosszig tartó tanulás

– szocializáció

dohányzásmentes életmód

Két és fél ezer 70 és 79 év közötti embert vizsgáltak nyolc éven át követéses tanulmányukban. Az eltelt idő alatt az emberek több mint felénél jelentkezett a korosodással általában együtt járó mértékű szellemi hanyatlás, 16 %-nál tapasztaltak nagyobb mértékű visszaesést, a résztvevők 30 %-ának megismerési és tanulási funkciói azonban semmit nem romlottak, sőt esetenként javultak.

A negyvenes éveikben járó dohányosok gyorsabb hanyatlást mutatnak a memóriajátékok terén – nem dohányos kortársaikhoz képest. A dohányzás és a memóriavesztés közötti kapcsolat erősebb azoknál az embereknél, akik több mint húsz szál cigarettát szívnak el napi rendszerességgel.

Egyelőre nem világos, hogy mi okozza a dohányosoknál a korral járó memóriavesztést. Azt gyanítják, hogy a cigarettázás úgy gyorsítja fel a memórivesztést, hogy növeli a vérnyomást, mely agykárosodáshoz vezet. Mindezek mellett a dohányzás és az agyműködés közti kapcsolat kissé bonyolultabbnak tűnik.

Elképzelhető, hogy a cigarettában található kemikáliák szintén közvetlenül károsítják az agyat. Bármi is az oka annak, hogy a füstölés felerősíti a memóriavesztést – a kutatás eredményének üzenete egyértelmű. Ez is egy újabb ok, hogy leszokjanak a dohányzásról. Ha nem megy, akkor is vegyenek vissza a cigaretták számából, amennyire csak tudnak.

dohanyzas_kepgaleria1

Hogy mi segített karbantartani az idős emberek szellemi frissességét?

Azok, akik hetente legalább egyszer közepes vagy erős testmozgást végeztek, 30 %-kal nagyobb eséllyel tartották meg szellemi fittségüket. A legképzettebb emberek ötször nagyobb valószínűséggel őrizték meg kognitív képességeiket, mint a képzettség nélküliek. A nemdohányzóknak kétszer nagyobb esélye mutatkozott a hanyatlás elkerülésére.

Végül jellemző különbséget találtak a leépülés megelőzésében azok javára, akik együtt dolgoztak vagy éltek másokkal idős korukban.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.