Lyukas fogak ellen mit tegyünk?

Szakemberek egészen új eljárás kifejlesztésébe kezdtek a fogtöméssel és a romlott fogak kezelésével kapcsolatban.

A kezdeti eredmények olyannyira ígéretesek, hogy az angliai Nemzeti Egészségügyi Szervezet (NHS) hárommillió fonttal – vagyis több mint egymilliárd forintnak megfelelő összeggel – támogatja a módszerrel kapcsolatos további kutatásokat.

A hagyományos fogkezelés során a fogorvosok helyi érzéstelenítést alkalmaznak, majd a fog beteg részét egy fúró segítségével eltávolítják, az így keletkezett lyukat pedig betömik. Az új eljárás lényege azonban – melyet kifejlesztője, Norna Hall után Hall-módszernek neveztek el – éppen az, hogy nem szükséges a szuvas fogat eltávolítani, hanem ehelyett egy fém koronát helyeznek a beteg fog tetejére. Ehhez még érzéstelenítésre sincs szükség, a lezárt fogba pedig sem a baktériumok, sem levegő nem jut be, így a fogromlás megáll, vagy annyira lelassul, hogy már nem okoz fájdalmat. A felhelyezett korona egészen addig a helyén marad, amíg úgy tízéves kor körül a foggal együtt ki nem esik, a módszer egyetlen hátránya, hogy egyelőre még csak tejfogakon lehet alkalmazni.

fogaszat4

Nicola Innes, a Dundee Egyetem gyermekgyógyásza két tanulmány is kiadott az új gyerekbarát eljárás kapcsán, és a Hall-módszert most már szinte valamennyi fogorvosiskolában tanítják. Az eddigi visszajelzések kapcsán a gyerekek, a szülők és a fogorvosok egyaránt elégedettek voltak az új módszerrel, és a tapasztalatok alapján az így kezelt fogakkal a jövőben is sokkal kevesebb probléma fordul majd elő.

Az NHS által támogatott kutatás során további tesztelések következnek Anglia különböző részeiről származó gyerekeken, és amennyiben az eredmények továbbra is meggyőzőnek bizonyulnak, a jövőben egyértelműen ezt az eljárást fogják javasolni a gyerekfogászati kezelések során.  A módszer felnőtteken történő alkalmazása jelenleg még fejlesztés alatt áll.

vid4u.init(450,337,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: