Gondolatolvasó kutyák?

Azoknak, akik sokat foglalkoznak az ember legjobb barátjával, talán nem is szolgál akkora meglepetéssel az a felfedezés, hogy a kutyák érzik, mi jár a gazdájuk fejében.

A legújabb kutatások szerint ezek az állatok képesek értelmezni a testbeszédet éppúgy, mint az általános viselkedést. „A kutyák és az emberek által nevelt farkasok észreveszik, ki az, aki figyel rájuk, és nagyobb eséllyel kérnek attól a személytől ételt.” – írta a kutatás vezetője, a Floridai Egyetemen tanító Monique A.R. Udell a Learning & Behavior című folyóiratban megjelent tanulmányban. A szakemberek szerint ezek az állatok 165 szó jelentését képesek megtanulni, ezzel egy kétéves gyermek tudásszintjén állnak.

gondolatolvaso1

„Az elmúlt öt évben arra próbáltunk választ kapni, hogy a kutyák és a farkasok hogyan reagálnak az emberi viselkedésre. Például arra, hogy honnan tudják, mit fog a gazdájuk vagy bárki más tenni a következő pillanatban, és hogy érdemes-e tőle ételt kérni.” – magyarázta Udell.

A kísérletbe házi- és juhászkutyákat, valamint három megszelídített farkast vontak be. Két ember állt velük szemben. Az egyikük az állatokat nézte, a másik azonban nem figyelt rájuk, olvasott, vagy hátat fordított nekik. Mindketten ételt tartottak a kezükben. Az állatok többsége attól kérte az eledelt, aki rá figyelt, ám nem egyformán voltak érzékenyek a jelekre: a juhászkutyák és a farkasok, akik ritkán látnak olvasó embert, nagyobb arányban mentek ehhez a személyhez, mint a házi kutyák, akik számára ez megszokott látvány.

„A felfedezés azért fontos, mert korábban úgy gondoltuk, a háziasítás során történt valamilyen genetikai változás a kutyáknál, ami képessé teszi őket az emberi viselkedés értelmezésére. Most kiderült, hogy ez a tudás a farkasokban is ott lapul.” – vonta le a következtetést Udell.

Forrás: