Szennyezett levegő a női agyban!

Egy friss kutatás szerint az idősebb nőknél mentális hanyatlást idézhet elő, ha egy életen át ki vannak téve a szennyezett levegőnek.

Az Archives of Internal Medicine című szaklapban megjelent tanulmány során a szakemberek nem csupán a levegőben található szennyező anyagokat vették figyelembe, de a különböző helyeken uralkodó széltípusokat is, továbbá azt, hogy a vizsgált személyek – azaz a több mint 19 000, hetven és nyolcvanegy év közötti nő – lakóhelye milyen távolságra található a főbb országutaktól. Emellett a vizsgálatban résztvevők mentális képességeit is feltérképezték egy telefonos teszt segítségével, melyet kettő és négy év elteltével megismételtettek velük, és arra a megállapításra jutottak, hogy a szennyezett levegő egyértelmű hanyatlást idézett elő a kísérleti alanyok mentális képességei terén.

Jennifer Weuve, a tanulmány szerzője, a chicagói Rush Egyetem Intézet az Egészséges Öregedésért nevű intézményének docense elmondta, hogy minél nagyobb mértékben volt valaki kitéve a szennyezett levegőnek, annál nagyobb mértékű mentális hanyatlást tapasztaltak az esetében.

idosek10

Weuve azért is tartja fontosnak a vizsgálat eredményeit, mert a demencia egyéb okai mellett, a légszennyezettség egy olyan tényező, amelyen bizonyos szabályozásokkal és technikai feltételekkel változtatni lehetne. A szennyezett levegő hátterében az autók, a gyárak, az utak, az építkezések, a bányászat, továbbá a különféle mezőgazdasági tevékenységek állnak. A tudósok úgy vélik, minél kisebbek a szennyezett levegőrészecskék, annál nagyobb veszélyt jelentenek, mivel ezek mélyebbre jutnak a tüdőben vagy a véráramban.

Korábbi tanulmányok pedig arra is rámutattak, hogy a légszennyezettségnek kitett emberek gyakrabban szenvednek szív és érrendszeri megbetegedésekben, ami magyarázatot adhat arra, miként befolyásolja a szennyezett levegő a mentális képességeket. Emellett az is előfordulhat, hogy a szennyező részecske eljut egészen az agyig, ahol gyulladást okoz és ezáltal olyan mikroszkopikus méretű változásokat eredményez, melyek akár az Alzheimer-kór kiváltásában is szerepet játszhatnak.

Forrás: