Harmadlagos dohányzás

Az anyaméhen belül is ártalmasak a magzatra a dohányfüstből a bútorokba, textilekbe szívódott, lerakódott szennyezőanyagok, az úgynevezett harmadlagos dohányzás.

A harmadlagos dohányzásról szóló tanulmánybóla Science Daily című online tudományos portál idézett. Az American Journal of Physiology című szakfolyóirat legfrissebb számában ismertetett tanulmány szerzői úgy találták, hogy a környezetben a cigarettafüstből visszamaradt toxikus részecskék a közvetlen dohányfüstnél is súlyosabb károsodást okozhatnak a magzatoknál és csecsemőknél.

shutterstock_691968132

Azokban a lakásokban, szállodai szobákban, autókban, ahol dohányoznak, a cigaretta füstjéből visszamaradnak toxikus anyagok, amelyek vagy a felületeken (például a falakon, bútorokon), vagy a textilekbe (szőnyegbe, kárpitba, függönybe) szívódva igen sokáig jelen lehetnek. A Los Angeles-i Bioorvosi Kutatóintézet (LA BioMed) munkatársai arra hívták fel a várandós nők figyelmét, hogy maradjanak távol azoktól a helyektől, ahol korábban dohányoztak.

"Megvizsgáltuk a tüdő kifejlődése során lejátszódó folyamatokat, és úgy találtuk, hogy azokat egyértelműen akadályozta a harmadlagos dohányzás" – emelte ki Virender Rehan kutatásvezető. A cigarettázás során a levegőbe kerülő dohányfüst kiülepedik, majd egy idő elteltével a szennyezést igen apró szemcseméretű, egészségre veszélyes vegyületek alkotják.

Forrás: