Az enyhe asztma kezelése

Az enyhe asztmát nem szükséges naponta kezelni megelőző kortikoszteroidos inhalálással – idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja

Mint a The Lancet című orvosi folyóiratban közzétett tanulmányukban megmutatták, az asztma tüneteinek kezelése lehetséges a kortikoszteroidot tartalmazó inhalátor napi használata nélkül is.

Az Arizonai Egyetem kutatói úgy vélik, problémás a mód, ahogy jelenleg az asztmát kezelik. Két típusú inhalátor van használatban, az egyiket fulladás, nehéz légzés esetén alkalmazzák, míg a másikat megelőzésként reggelente és esténként.

Gyerekeknél azonban a szer egyrészt lassíthatja a növekedést, másrészt viszont sokszor elfelejtik használni az előírt időpontokban. "Ha van egy napi gyógyszerünk, melyet igen jelentős számban nem alkalmaznak, az azt mutatja, hogy nem megfelelő a stratégia" – magyarázta Fernando Martinez kutatásvezető.

natha%252825%25292

A 44 héten át tartó tanulmányba 288 asztmás gyereket és kamaszt vontak be. Az eredmények azt jelezték, hogy a naponta kétszer alkalmazott kortikoszteroid még mindig a leghatékonyabb a tünetekkel szemben.

Ugyanakkor azok, akik így használták a szert, 1,1 centiméterrel kevesebbet nőttek átlagosan a próba ideje alatt, mint azok, akik nem alkalmazták azt.

Az is kiderült a vizsgálatból, hogy az asztma megfelelően kezelhető volt a mindennapos gyógyszerezés nélkül is, ha megfelelően kombinálták a kétféle inhalátort. A kutatók úgy vélik, hogy a gyerekek növése, egyúttal egészsége érdekében a kombinált terápia lenne az optimális.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: