A cigi kórokozókat is juttat a szervezetbe

Egy friss kutatás bebizonyította, hogy egy átlagos cigaretta hemzseg a mikrobáktól, köztük légzőszervi megbetegedéseket vagy akár szepszist okozó baktériumoktól.

A tanulmány szerzői azonban, amint arra egy cigarettagyár szóvivője rámutatott, elmondták: nem lehetünk biztosak abban, hogy ezek a mikrobák jelentenek-e valamilyen egészségügyi veszélyt, és ha igen, mekkorát. Az eredmények mégis számos kérdést vetnek fel, mondta a kutatás vezetője, Amy R. Sapkota, a Marylandi Egyetem Közegészségtani Intézetének docense.

Első lépésben megállapítottuk, hogy hogyan is állunk a cigarettákkal, ezek után azt kell meghatározni, mennyiben érinti ez az egészségünket.” Sapkota és munkatársai négy cigarettamárkát vizsgáltak: Camel, Kool Filter Kings, Lucky Strike Original Red és a piros Marlboro. Míg a korábbi kutatások csak bizonyos fajta mikrobákra szorítkoztak, ez a vizsgálat mindenre kiterjedt.

2426

A kutatók több száz baktériumfajt találtak a cigarettákon, köztük tüdő- és légzőszervi megbetegedéseket, szepszist, ételfertőzéseket, valamint kórházi fertőzéseket okozó mikrobákat is. Az egyelőre nem világos, hogyan képesek egyes kórokozók túlélni a dohányzás közben fellépő hőhatást; valószínűleg nem a cigaretta hegyében élnek, amely forró, hanem más részeiben, amelyek hűvösebbek maradnak.

Sapkota szerint korai lenne kijelenteni, hogy ezek miatt a kórokozók miatt betegesebbek az aktív és a passzív dohányosok egyaránt, de az bizonyos, hogy a dohányzók légutaiban több baktériummal és gyakoribb bakteriális fertőzésekkel találkozunk. John L. Pauly, a Roswell Park Cancer Institute kutatója szerint az sem kizárható, hogy a daganatos betegségek magasabb számáért is részben a mikrobák okozta állandó gyulladás lehet felelős.

Forrás: