Tévészem

Kutatók kimutatták, hogy azoknak a gyermekeknek, akik sokat nézik a televíziót keskenyebb a szem-artériájuk.

Ausztrál kutatók kimutatták, hogy azoknak a gyerekeknek, akik túl sok időt töltenek tévézéssel és számítógépezéssel, keskenyebb a szem-artériájuk, mint azoknak, akik inkább mozgással töltik a szabadidejüket. A keskeny szem-artéria pedig a későbbi kardiovaszkuláris megbetegedések előjele is lehet.

„A retina ereiben történő változás nagyon jól kimutatja, hogy mi zajlik a testben, azon belül is a szívben” – számolt be róla Dr. Bamini Gopinath, a Sydney Egyetem munkatársa, aki a kutatás vezetője is egyben. „A túl keskeny erek a magas vérnyomás és a szívbetegségek kockázatát növelik.”

Gopinath és munkatársai 1492 hatévest vizsgáltak meg Sydneyben, akik átlagosan 1,9 órát töltöttek a képernyő előtt és 36 percet mozogtak. A vizsgálatok kimutatták, hogy akik több mint egy órát szabadtéren töltöttek aktív mozgással, azoknak a retinájában szélesebbek voltak az erek, mint azokéban, akik fél óránál kevesebb időt szántak egy nap a mozgásra. Emellett a képernyő előtt töltött minden egyes óra 10 higanymilliméteres növekedést eredményezett a gyerekek systolés vérnyomásában.

alvas94

„A tanulmány rávilágít arra, hogy ha egyórányi tévézés vagy számítógépezés helyett a gyerek ugyanennyi időt inkább a szabadban tölt játékkal vagy sportolással, azzal jelentősen csökkenthetőek a retina ereit érő káros hatások” – összegezte tapasztalatait Gopinath.

Dr. Audina Berrocal, a Miami Egyetem Bascom Palmer Szemklinikájának gyerek-szakorvosa hozzátette: „A szülőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy nem a tévé vagy a számítógép miatt károsodnak a retina erei, hanem a mozgás hiánya miatt, ami viszont annál kevesebb, minél több időt tölt képernyő előtt a gyerek. Az üzenet tehát világos: minél több időt tölt egy gyerek a szabadban, annál egészségesebb lesz.” A tanulmány az Arteriosclerosis, Thrombosis and Vascular Biology: Journal of the American Heart Association című internetes kiadványban jelent meg.

Forrás: